Abszolút

Az „abszolút” fogalma mély gyökerekkel rendelkezik a filozófiai és teológiai gondolkodásban, ahol az örökre változatlan, feltétlen és mindentől független lényegre vagy igazságra utal. A klasszikus filozófiától (Platón, Arisztotelész) a modern korig (Hegel, Schelling) az abszolút a végső alapot, a végső valóságot jelenti, amely minden relatív létezés mögött áll. Eredetileg metafizikai és teológiai fogalomként született, később átszivárgott a mindennapi nyelvbe is.

A szó mai, gyakori használata során gyakran előforduló tévedés, hogy jelentését jelentősen eltompítják és túlzottan tág értelmet kap. Különösen a beszélt nyelvben, erősítőszóként funkcionálva (például „abszolút jó”, „abszolút biztos”), gyakran elveszíti eredeti, szigorúan korlátozó és kizárólagos jelentését („feltétlen”, „minden feltételtől mentes”, „teljes”). Ez a használat a szó filozófiai súlyát jelentősen csökkenti, és néha csak a „nagyon” vagy a „teljesen” szinonimájává silányítja. Fontos megkülönböztetni ezt a laza használatot a szó valódi, erős jelentésétől.

A szó alakja

A szó alapalakja, azaz szótári alakja abszolút. Főnévként vagy melléknévként is használható, jelentésében azonban alapvetően egységes, bár a szófaji használat befolyásolja a mondatbeli szerepét. Az abszolút fogalma alapvetően a relativitás ellentéteként értelmezhető.

Kiejtés

IPA: [ˈɒpsoluːt]

Eredet / etimológia

Az abszolút szó közvetlenül a német absolut szóból került a magyar nyelvbe a XVIII-XIX. század fordulóján, a filozófiai és tudományos szaknyelv útján. A német szó pedig a latin absolutus melléknévből ered, amely az absolvere igéből származik. Az absolvere jelentése: „megoldani”, „feloldani”, „teljesen elvégezni”, „felmenteni”, „szabadon engedni”. Az absolutus tehát eredetileg „megoldott”, „befejezett”, „teljes”, „korlátlan”, „feltétlen” jelentésű volt. A latin előtag, az ab- („-tól, -től” elválasztást, eltávolítást fejez ki), a solvere („megoldani”, „szabaddá tenni”) igével kombinálva adja a „minden kötöttségtől, korláttól szabad” alapjelentést. A magyar nyelvbe való beépülés a felvilágosodás és a német filozófia erős hatásának idején történt.

Jelentése

1. Feltétlen, minden korláttól, feltételtől, viszonylatosságtól mentes, önmagában álló, teljes, tökéletes: Ez a szó legszigorúbb és eredeti jelentése. Filozófiai, teológiai kontextusban használják, ahol a végső, változhatatlan valóságra utal (pl. „az abszolút igazság”, „az abszolút lényeg”).

2. Teljes, korlátlan, kizárólagos, mindent felölelő: Ebből következően a szó a teljességet, a részletektől mentes egészre is utalhat (pl. „abszolút hatalom”, „abszolút bizalom”).

3. Megtagadhatatlan, kétségtelen, vitathatatlan: Erős bizonyosságot, egyértelműséget fejez ki (pl. „abszolút bizonyíték”).

4. (Matematika, fizika) Egy referenciaponthoz vagy viszonyítási alaphoz nem kötött, önálló: Pl. „abszolút érték” (egy szám nullától való távolsága), „abszolút nulla hőmérséklet” (elméleti alsó hőmérsékleti határ), „abszolút koordinátarendszer”.

5. (Köznyelv, erősítőszóként) Teljesen, nagyon, mindenképpen: Ez a legelterjedtebb, de leginkább eltompított használat, ahol gyakran elveszíti eredeti, szigorú jelentését, és csak a nagy mértéket, erőteljességet fejezi ki (pl. „Ez abszolút jó!”, „Abszolút nem értem.”).

Stílusérték és használat

Az abszolút szó alapvetően magas, formális stílusjegyet hordoz, különösen eredeti, filozófiai, tudományos vagy a teljességet/kizárólagosságot kifejező jelentéseiben. Ezekben a kontextusokban precíz és erőteljes kifejezés. Azonban a mindennapi beszélt nyelvben, erősítőszóként (5. jelentés) gyakran használják középszerű, sőt laza stílusban is, ahol stílusértéke jelentősen lecsökken, sőt, túlzó vagy szlengszerű hatást is kelthet. Az értékelő nyelvben (irodalomkritika, művészetelmélet) szintén előfordul. Fontos a megfelelő kontextus kiválasztása a szó súlyának megőrzése érdekében.

Példamondat(ok)

A filozófus élete során az abszolút igazság keresésének szentelte magát, bár tisztában volt vele, hogy az emberi értelem számára ez talán elérhetetlen.

A király abszolút hatalmat gyakorolt országa felett, döntéseit senki és semmi nem korlátozta.

Március végén még abszolút biztos voltam benne, hogy elutazom nyáron, de most váratlan akadályok merültek fel. (Itt az erősítő, köznyelvi jelentés jelenik meg.)

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: feltétlen, korlátlan, teljes, tökéletes, kizárólagos, megkérdőjelezhetetlen, vitathatatlan, végleges, örökkévaló, végtelen, önálló (utóbbi kettő a tudományos kontextusban)

Antonímák: relatív, viszonylagos, feltételes, korlátozott, részleges, hiányos, bizonytalan, kétséges, függő (utóbbi a tudományos kontextusban)

Változatok és származékszavak

Abszolúte: Határozószóként használatos forma, jelentése: feltétlenül, teljesen, mindenképpen (pl. „Abszolúte egyetértek veled.”). Ez a forma különösen gyakori a köznyelvi, erősítő használatban.

Abszolútizmus: Főnév. Jelentése: olyan kormányzati rendszer, ahol a hatalom (általában egy uralkodó) korlátlan, abszolút (pl. „XVI. Lajos uralma a francia abszolútizmus csúcspontját jelentette.”).

Abszolútista: Melléknév vagy főnév. Az abszolútizmushoz tartozó, azzal kapcsolatos, vagy annak híve (pl. „abszolútista uralkodó”, „az abszolútista elveket vallja”).

Abszolútérték: Főnév. Matematikai fogalom, egy valós szám nullától való távolsága, mindig nemnegatív szám (pl. „A -5 abszolútértéke 5.”).

Multikulturális vonatkozás

Az abszolút szó számos európai nyelvben megtalálható, mind a latin eredetű formában vagy annak közvetlen adaptációjaként (angol: *absolute*, német: *absolut*, francia: *absolu*, olasz/spanyol: *absoluto*, orosz: абсолю́тный / abszoljútnij). A jelentésalap mindenütt nagyon hasonló: a feltétlen, teljes, korlátlan fogalmát fejezi ki. A filozófiai, teológiai és tudományos (főleg matematika, fizika) használat szinte teljesen megegyezik a magyarban megszokottal. A köznyelvi, erősítő funkció is rendkívül elterjedt az angolszász és germán nyelvekben (pl. angol: *That’s absolutely fantastic!*, német: *Das ist absolut richtig!*), sőt, ez a használat talán még gyakoribb is, mint a magyar nyelvben. Az orosz nyelvben is erős az erősítő funkció (Это абсолю́тно необхо́димо! / Eto abszoljútno nyeobhodimo!). A kiejtés természetesen nyelvenként változik, de a szótagolás és a hangsúly gyakran hasonló a magyarban megszokotthoz.

Szóelválasztás	ab-szo-lút
Rímek	fut, kút, múlt, rút
Ragozás	Melléknévként ragozható: abszolút (alanyeset, egyes szám), abszolútja (tárgyeset, egyes szám), abszolútban (helyhatározó eset, egyes szám), abszolútok (többes szám). Főnévként (pl. „az Abszolút”) hasonlóan ragozható: az Abszolút, az Abszolútot, az Abszolútban, az Abszolútok.

Az abszolút szó lényegi jelentése a feltétlen, minden relatív, változó és korlátozott elemektől mentes állapotra, fogalomra vagy valóságra utal. Ez a jelentés filozófiai mélységgel bír, utalva egy végső, megváltozhatatlan alapra vagy igazságra, amely minden más létezés alapját képezi. Az abszolút fogalma elvont és ideális, gyakran ellentétben áll az emberi tapasztalat relatív és korlátozott világával. Ez a jelentés a legtisztább és leginkább megkülönböztető erejű.

A szó második, szélesebb jelentésrétege a teljességet, a kizárólagosságot és a vitathatatlanságot hangsúlyozza. Itt az abszolút már nem feltétlenül egy metafizikai entitás, hanem egy adott kontextuson belüli korlátlanságot vagy teljességet jelöl (pl. abszolút hatalom, abszolút bizonyíték). A tudományos nyelvben (matematika, fizika) önálló, referenciaponthoz nem kötött mennyiségeket vagy állapotokat nevezünk abszolútnak. Végül, a szó mindennapi használatban átvett, gyakran eltompított jelentése a nagy mértéket, a teljességet köznapi értelemben kifejező erősítőszóvá silányult, ahol gyakran veszít eredeti, filozófiai súlyából, bár kommunikációs hatékonyságát megőrzi. Ennek ellenére, a szó magja és történelmi súlya továbbra is a feltétlen, a végleges és a korlátlan fogalmát rejti magában.