Fabula

A fabula fogalma az irodalomelmélet egyik alapvető kategóriáját képezi, különösen a narratív szövegek elemzésében. A 20. századi orosz formalisták, mint például Viktor Sklovszkij és Borisz Tomasevszkij, különbséget tettek a történet alapvető eseménysorozata (fabula) és annak konkrét elbeszélési módja (szuzsét) között. Ez a megkülönböztetés kulcsfontosságúvá vált a narratológia fejlődésében. Filozófiai szempontból a fabula az időben egymás után következő események logikai és kronológiai sorrendjét jelenti, amely az elbeszélés nyersanyagát szolgáltatja. Gyakori tévedés azonban, hogy a fabulát pusztán a történet „cselekményével” vagy „tartalmával” azonosítják, holott lényegesen absztraktabb fogalom: az események elvont, idealizált sorrendje, amelyet a szerző az elbeszélés során átalakíthat, átrendezhet.

Történelmileg a fogalom a klasszikus retorikából és az ókori drámaelméletből (különösen Arisztotelész „Poétikájából”) eredeztethető, ahol a cselekmény (mythos) szerkezetének elemzése játszott központi szerepet. A hétköznapi nyelvhasználatban azonban a „fabula” szó gyakran helytelenül kerül alkalmazásra, például mesét, legendát vagy akár hazugságot (erre inkább a „fabrikáció” szó használatos) jelentve. Egy másik gyakori félreértés, hogy a fabula és a szuzsét szigorúan elkülöníthető, vízhatlan fal választja el egymástól, holott a kettő gyakran bonyolultan átszőtt, és az elemzés céljától függően változóan határozható meg. Nem minden narratív elmélet ismeri el a kettősség létjogosultságát.

A szó alakja

A főszó alapalakja: Fabula. Ez a szó a magyar nyelvben ismeretlen nemű főnév, ragozása a magánhangzóra végződő főnevek mintájára történik. Például: A fabula a narratív szövegek szerkezeti elemzésének egyik kulcsfogalma.

Kiejtés

IPA: [ˈfɒbulɒ]

Eredet / etimológia

A „fabula” szó közvetlenül a latin fabula szóból került a magyar nyelvbe, valószínűleg a tudományos, elsősorban irodalomelméleti és retorikai diskurzuson keresztül a 19-20. század fordulóján. A latin fabula eredete a fari (’beszélni’) igéhez köthető, és eredeti jelentése ‘beszéd’, ‘történet’, ‘monda’, ‘elbeszélés’, de kiterjedt a ‘dráma’, ‘darab’ (pl. fabula palliata), sőt akár az ‘ócska mese’, ‘koholmány’ jelentésekre is. A latinban már megjelent az elvontabb, ‘témakör’, ‘tárgy’ jelentés is. A magyar nyelv elsősorban az irodalomelméleti fogalomként használatos jelentésben vette át, mely a latin szó alapjelentésének egyik elvontabb ágazatára épül.

Jelentése

A „fabula” szó a magyar nyelvben elsősorban szakmai, irodalomelméleti kontextusban használatos. Fő jelentése: egy narratív mű (regény, elbeszélés, epikus költemény, film stb.) cselekményének alapját képező események kronológiai és kauzális (ok-okozati) sorrendje, az események elvont, logikailag összefüggő, időrendi szempontból rendezett sorozata, ahogy az valójában megtörtént vagy elvileg megtörténhetett volna. Ez áll szemben a „szuzsét”-vel, ami maga az elbeszélés konkrét formája, a fabula eseményeinek a szerző általi egyedi elrendezése, időbeli átrendezése (pl. visszaemlékezések, előreutalások), hangsúlyozása és stílusba öntése. Ritkábban, de előfordul az általánosabb „történet”, „elbeszélés” vagy „mese” jelentésben is, főleg archaizáló vagy tudományos stílusban, bár ez utóbbi jelentésében inkább a „történet” vagy „mese” szavakat használjuk. Filozófiai kontextusban a fabula az emberi tapasztalat időbeli strukturálódásának narratív modelljére utalhat.

Stílusérték és használat

A „fabula” szó kizárólag formális vagy tudományos stílusjeggyel rendelkezik. Használata szinte kizárólag az irodalomtudomány, a narratológia, a filmelmélet, a médiatudományok és esetenként a filozófia szakterületeire korlátozódik. Nem használatos hétköznapi, köznyelvi vagy középszintű informális kommunikációban. Stílusértéke semleges, szakmai, technikai terminusnak felel meg. A szó használata általában jelet ad arról, hogy a beszélő vagy író ismeri a narratológia alapfogalmait és azok pontos definícióját. A köznyelvben idegen és értelmezhetetlen lenne.

Példamondat(ok)

A regény fabuláját a főhős gyerekkori traumája indítja el, amely az egész életét meghatározza, bár a szuzsét ezt az eseményt csak a könyv felénél, egy drámai visszaemlékezés formájában mutatja be.
A narratológiai elemzés során az egyik első lépés a fabula rekonstruálása, vagyis az események logikus és időrendi sorrendjének feltárása az elbeszélés bonyolult szerkezetéből.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: történetsor, eseménysor (elvontabb jelentésben), alapcselekmény (megkülönböztetés nélküli használatban, bár pontatlan), eseménystruktúra, kronológiai keret.

Antonímák: szuzsét, elbeszélés (mint konkrét megvalósítás), elbeszélési mód, diskurzus (narratológiai értelmében).

Változatok és származékszavak

A „fabula” szó maga nem igényel külön változatokat, mivel egyedülálló fogalmat jelöl. Származékai a magyar nyelvben nagyon korlátozottak és szintén kizárólag szakmai nyelvben használatosak. A leggyakoribb a fabularis melléknév, jelentése: a fabulához tartozó, a fabulát jellemző, a fabulára vonatkozó (pl. fabularis elemzés). Ritkábban találkozhatunk az afabuláris melléknévvel, ami azt jelenti, hogy nincs fabulája, nem épül fabulára (pl. afabuláris film). A szó igével (fabulál) vagy más származékokkal (pl. főnév: fabuláció) a magyar nyelvben nem rendelkezik, ezek helyett a „mesél”, „kohol”, „történetet készít” vagy „fabrikáció” szavakat használjuk.

Multikulturális vonatkozás

A „fabula” szó latin eredetű, és számos európai nyelv átvette a latin formát vagy annak közvetlen változatát, mindig az irodalom- vagy narratológiai terminus értelmében. Angolul (fabula), németül (Fabel – bár ez a szó a mesét is jelentheti, így a kontextus dönt), franciául (fabula), olaszul (fabula), spanyolul (fábula – itt is hangsúlyosabb a „meséhez” közeli jelentés) használják, jelentése lényegében megegyezik a magyarral: az események kronológiai és kauzális sorrendje. Az orosz formalisták eredeti terminológiájában a fabula (фабула) állt szemben a szjuzset (сюжет) fogalmával, és ez a megkülönböztetés vált alapvetővé a nyugati narratológiában is. Fontos megjegyezni, hogy néhány nyelvben (pl. angol, német) a szó előfordulhat az állatmese (fable) vagy egy általános történet értelmében is, de az irodalomelméleti kontextusban az elsődleges jelentés mindenütt a narratológiai fogalom. A görög megfelelője inkább a mythos (μῦθος) lenne Arisztotelész értelmében.

Szóelválasztás

fa-bu-la

Ragozás (alanyeset egyes/ többes szám)

Egyes szám: fabula (alany), fabulát (tárgy), fabulának (részeshatározó), fabulában (belülhatározó), fabulából (elölhatározó), fabuláért (célhatározó), fabulával (eszközhatározó), fabuláért (határozói eset), fabulául (mintahatározó), fabulához (hozzárendelő eset). Többes szám: fabulák (alany), fabulákat (tárgy), fabuláknak (részeshatározó), fabulákban (belülhatározó), fabulákból (elölhatározó), fabulákért (célhatározó), fabulákkal (eszközhatározó), fabulákért (határozói eset), fabulákként (mintahatározó), fabulákhoz (hozzárendelő eset). Birtokos alak: fabuláé (egyedülálló), fabulájé (birtokos személyjel nélkül nem használatos); fabuláké (többes számú birtokos).

A fabula fogalma lényegében az idő megragadásának és értelmezésének narratív eszköze. Az események kronológiai sorrendjét feltételezve a fabula egy logikai keretet ad az emberi tapasztalat rendezetlen áradatának, lehetővé téve, hogy ok-okozati összefüggéseket fedezzünk fel, és értelmet költsünk a történésekbe. Ez az elvont szerkezet teszi lehetővé, hogy a különböző elbeszélési technikák (visszaemlékezés, előreutalás, párhuzamos cselekményszálak) hatását megértsük és elemezzük; hiszen mindezek a fabula elemeinek tudatos átrendezésén alapulnak.

A fabula tehát nem maga a történet anyaga, hanem annak ideális, elvont, logikailag és időrendileg koherens vázlata. Ez a vázlat létezik az író/alkotó elméletében és a szöveg mélystruktúrájában, még akkor is, ha az olvasó/nező számára csak a szuzsét, azaz a konkrét elbeszélés útján válik hozzáférhetővé, és gyakran csak elemzés útján rekonstruálható teljes egészében. A fabula és a szuzsét dialektikus viszonya magában hordozza az elbeszélés művészetének titkát: a világ rendezetlen folyamatosságának átváltoztatását egy értelmet sugalló, forma általi strukturálássá.