Humor

A humor, mint társadalmi és pszichológiai jelenség, az emberi kultúra egyik legősibb és legváltozatosabb megnyilvánulása. Az ókori görög filozófusoktól (pl. Platón, Arisztotelész) kezdve a reneszánsz humanistákig (pl. Erasmus) és a modern pszichológia (Freud, Bergson) képviselőin át egészen a kortárs humor-elméletekig folyamatosan vizsgálták annak természetét, funkcióit és hatását. A magyar kultúrában a humor gyakran szerves része volt a népdaloknak, a népmeséknek, a kuruc korbeli szatíráknak, és különösen a XIX. század végétől a magyar irodalomnak (pl. Mikszáth Kálmán, Karinthy Frigyes, Örkény István) és színpadnak (pl. Kabaré, Vidám Színpad). Fontos megkülönböztetni az önmagával és a világgal békében lévő, pozitív, felszabadító humor fogalmát a cinikus, kirekesztő, degradáló vagy pusztán sértő tréfáktól, melyek gyakran a humor látszatát keltik, miközben inkább agressziót vagy védekezést rejtenek.

Gyakori tévedés a humor és a tréfa vagy a poénkódás egymáshoz való redukálása. Míg a tréfa egy konkrét, általában rövid, vicces megjegyzés vagy történet, a humor egy sokkal szélesebb fogalom, amely magában foglalhatja az életfelfogást, a világ iránti bölcs, türelmes vagy irónikus hozzáállást, a nehézségek leküzdésének eszközét, sőt, egyfajta filozófiai pozíciót is. Egy másik elterjedt félreértés, hogy a humor mindig vidám vagy könnyed lenne; a fekete humor, a szarkazmus vagy a keserű humor éppen ellenkezőleg, gyakran mélységesen melankolikus vagy kritikus tartalmat hordoz, és nem feltétlenül kelt derűt, inkább gondolkodásra késztet vagy feszültséget old.

A szó alakja

A szó alapalakja a humor, amely főnév és tárgyatlan főnévi jelentéstartamú, tehát nincs többes száma. A magyar nyelv ezt az alakot használja minden nyelvtani viszonyban, ragozott formájában (pl. humorral, humorért, humornak).

Kiejtés

IPA: [ˈhumor]

Eredet / etimológia

A magyar humor szó a latin hūmor (folyadék, nedvesség, pára) szóból ered. Ez a latin szó a görög χυμός (khymós; nedv, lé, testnedv) szóból származik. Az ókori orvostudomány (Hippokratész, Galénosz) négy testnedvet (vér, nyál, sárga epe, fekete epe) különböztetett meg, az ún. „testnedvek elmélete” (latinul: humorális patológia) szerint. Ezeknek a nedveknek az egyensúlya vagy egyensúlyhiánya határozta meg az ember testi és lelki egészségét, illetve temperamentumát (szangvinikus, flegmatikus, kolerikus, melankolikus). Az angol nyelvben a humour (később humor) szó a XIV-XV. században vette fel azt a jelentést, amely a testnedvek egyensúlyából eredő kedélyállapotra, majd a kedélyes természetre, és végül a tréfálkozás képességére utalt. A magyar nyelvbe a szó a német Humor vagy közvetlenül az angol humour/humor szóból került be a XVIII-XIX. század fordulóján, az újkori európai kultúra és irodalom hatására, felvéve a „kedélyes természet, tréfálkozás, a komikum felfogása és kifejezése” jelentéskörét.

Jelentése

1. A nevetés, a komikum kiváltására alkalmas események, helyzetek, megnyilvánulások összessége; a tréfa, a poén: Ez a legáltalánosabb és leggyakoribb jelentés, amely a vicces, nevettető jelenségekre utal. Pl. A műsorban sok volt a humor.
2. Az a képesség, amely valakinek megadatott, hogy a világ vagy az élet vicces, ellentmondásos, abszurd oldalait észrevegye és másoknak is átadhassa; a tréfálkozás, a poénkodás képessége: Ebben az értelmében a humor egy személy tulajdonsága. Pl. Nagy humorral reagált a kudarcra.
3. Egy bizonyos kedélyállapot, hangulat; jókedv, derű: Ez a jelentés közelebb áll az eredeti, testnedvekkel kapcsolatos jelentéshez, bár ma már inkább a kedélyes hangulatot jelöli. Pl. Jó humorban volt.
4. Egy bizonyos stílus, hozzáállás vagy műfaj a művészetekben (irodalom, színház, film, képzőművészet), amely a komikum eszközeit használja: Pl. Fekete humor, abszurd humor, szatirikus humor.
5. (Ritkábban, régiesebben) Szeszély, hóbort: Ez a jelentés ma már elavultnak tekinthető.

Stílusérték és használat

A humor szó semleges stílusértékű, megfelelő mind hétköznapi, mind formális kontextusokban. Köznyelvi használata rendkívül gyakori és elfogadott. Szakmai nyelvekben (irodalomtudomány, színháztudomány, pszichológia, kommunikáció) szintén alapfogalom, pontosabb meghatározásokkal (pl. „száraz humor”, „szituációs humor”, „humor mint coping stratégia”). A szó önmagában nem hordoz pozitív vagy negatív felhangot, az értékelést a kontextus és a jelzők adják meg (pl. finom humor vs. durva humor). A humor mint képesség és a humor mint jelenség megnevezésére egyaránt használatos. Kifejezetten informális vagy vulgáris környezetekben gyakran helyettesítik szinonimáival (pl. poén, vicc), de a „humor” maga nem tekinthető stílusilag alacsony rendű szónak.

Példamondat(ok)

A regényíró jellegzetes, kesernyés humorral ábrázolja a kisvárosi élet korlátoltságát. Hiába voltak nehézségek, a csapat vezetője mindig megtalálta a módját, hogy egy kis humorral enyhítse a feszültséget és fenntartsa a morált.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: tréfa, komikum, poén, vígasság, nevetség, derű, kedélyesség, ironia, szatíra, gúny, anekdotikus jelleg, groteszk, abszurditás (utóbbi kettő inkább műfajra/stílusra utal).

Antonímák: komolyság, szigorúság, ridegség, unalom, melankólia, komor kedv, szomorúság.

Változatok és származékszavak

A humor szóból több származék is képződött a magyar nyelvben:
humoros (melléknév): Humorral teli, tréfás, kedélyes. Pl. humoros ember, humoros könyv.
humorista (főnév): Aki humoros tartalmakat készít vagy előad; komikus. Pl. stand-up humorista.
humorizál (ige): Humoros megjegyzéseket tesz, tréfálkozik. Pl. Szeret humorizálni nehéz helyzetekben. (A humorizálás főnév is képződik belőle.)
humortalan (melléknév): Humorérzék nélküli, nem tud tréfálkozni, unalmas. Pl. humortalan beszéd.
humortalanság (főnév): A humor hiánya.
humorosság (főnév): A humoros minőség. Pl. A történet humorossága.

Multikulturális vonatkozás

A humor szó sok indoeurópai nyelvben megtalálható, mind a latin eredetű formában (angol: humor [ˈhjuːmə], francia: humour [y.muʁ], spanyol/portugál/olasz: humor), mind germán megfelelőkkel (német: Humor [huˈmoːɐ̯], holland: humor [ɦyˈmɔr]). Az alapjelentés (a nevettetés képessége/vicces jelenség) nagyrészt megegyezik. Azonban a konnotációk és a humorérzék kultúránként jelentősen eltérő. Az angolszász kultúrákban a „száraz humor” (dry wit) nagyra értékelt, míg a mediterrán országokban gyakran hangosabb, gesztusokkal kísért. A japán humor (warai) gyakran a helyzetkomikumra és a szóviccekre (pun) épül, és különböző hagyományos formái vannak (pl. rakugo, manzai). Az arab világban a humor gyakran szorosan kapcsolódik a költészethez és a közösségi interakcióhoz. Fontos megjegyezni, hogy ami egy kultúrában vicces, az egy másikban sértő vagy értelmezhetetlen lehet, mivel a humor mélyen gyökerezik a társadalmi normákban, történelemben és értékrendekben. A magyar humorra gyakran jellemző az önirónia, a kesernyés hangvétel és a szóra játszás, ami különösen a szatíra és az abszurd dráma hagyományában erős.

Szóelválasztás:	hu-mor
Ragozás (E/3 ragozási típus, tárgyatlan):	N: humor B: humort R: humornak M: humorral E: humorért T: humorként -: humorban -: humorból -: humorra -: humorhoz -: humornál -: humorig

A humor lényegi jelentése túlmutat a puszta nevetésen vagy viccelődésen. Egyrészt a világ abszurditásainak, ellentmondásainak és a nehézségeknek az a különös felfogása és feldolgozása, amely nem vezet kétségbeesésbe, hanem egyfajta bölcs elismeréssel és néha iróniával vagy gúnnyal szemléli az emberi lét bonyolultságát. Ez a felfogás lehetőséget ad a távolságtartásra, a feszültség levezetésére és a problémák relativizálására. Másrészt a humor társas funkciója alapvető: közösséget teremt, megerősíti a szolidaritást a közös nevetésen keresztül, de egyben hatékony eszköz lehet a kritikára, a hatalom kérdőjelezésére és a tabuk feltörésére is a szatíra eszköztárával.