Ordináré

A szó alakja

A tőszó alapalakja: Ordináré.

Kiejtés

IPA: /ˈordinaːreː/
Magyar átírás: ór-di-ná-ré

Eredet / etimológia

A latin „ordinarius” (rendes, szokásos) szóból származik, mely az „ordo” (rend) főnév képzős változata. A középkori latinban pénzügyi terminus (ordinarius denarius: szabványos pénzérme) volt. A magyar nyelvbe a 18. században került a német „ordinär” közvetítésével, bár a francia „ordinaire” is hatással volt alakjára. Eredeti jelentése „a szokásos rendhez tartozó” volt, mely később értéktelenedési folyamaton ment át.

Jelentése

Formális kontextusban a mindennapinak, szokásosnak vagy általánosnak minősülő jelenségekre utal (pl. „ordináré részvény” a tőzsdén). A köznyelvben erősen pejoratív árnyalatot ölt: illetlen, közönséges, műveletlen viselkedést vagy tárgyi minőséget jelez. Szaknyelvekben változatosan jelenik meg: a botanikában közönséges fajt (pl. ordináré búzát), a textiliparban alapvető szövetminőséget, a pénzügyekben pedig nem elsőbbségi értékpapírokat jelöl. Képletes használatban a „meg nem műveltség” szinonimájaként szolgál.

Stílusérték és használat

Hivatalos kommunikációban semleges, de a mindennapi beszédben kifejezetten negatív hangvételű, gyakran szubjektív értékítéletet hordoz. Informális szituációkban társadalmi megkülönböztetés eszköze: a beszélő kulturális felsőbbrendűségét igyekszik kifejezni. Bár nyelvhelyességi szempontból korrekt, túlzott használata önmagát minősíti. Irodalmi alkalmazása jellemzően gúnyos vagy kritikai célzatú (pl. Mikszáth, Krúdy), ritkábban leíró funkcióban.

Példamondat(ok)

Az elegáns étteremben rendkívül ordináré viselkedést tanúsított, amikor hangosan szidta a pincért.

A divattervező elutasította az ordináré anyagokat, hangsúlyozva, hogy kollekciója csak nemes textíliákat tartalmaz.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: közönséges, vulgáris, durva, nyers, műveletlen, faragatlan, nyárspolgári
Antonímák: kifinomult, elegáns, előkelő, nemes, kultúrált, distingvált

Változatok és származékszavak

„Ordinárius” főnévként használatos (vulgáris ember). „Ordináréság” elvont főnév a közönségesség fogalmát jelöli. „Ordinárén” határozószóként működik (pl. ordinárén öltözködik). Tárgyi vonatkozású képzős változata az „ordinári” (pl. ordinári fém), míg a „megordinárésodik” ige a minőségromlást fejezi ki.

Multikulturális vonatkozás

Németben („ordinär”) erőteljesebb pejoratívat hordoz, mint a magyarban. Francia nyelvterületen („ordinaire”) inkább a „hétköznapi” semleges jelentés dominál. Angol megfelelője („ordinary”) teljesen semleges, technikai jellegű. Olaszul („ordinario”) szintén elsősorban funkcionális jelentéstartalommal bír. A magyar nyelv sajátossága, hogy a kifejezés társadalmi megítélésre koncentrál, miközben a latin eredetű nyelvek inkább a funkcionális aspektust őrizték meg.

A 19. századi polgárosodás korában vált széles körben elterjedtté az „ordináré”, amikor az újgazdag polgárság igyekezett megkülönböztetni magát a paraszti és proletár rétegektől. E társadalmi rétegválasztás nyomvonalai ma is jelen vannak a szó használatában, különösen a viselkedés- és ízlésbeli megnyilvánulások értékelésekor. A kifejezés tehát nem pusztán lexikai tartalmat hordoz, hanem egyben a magyar társadalom történelmi hierarchiáinak nyelvi reliktumaként is funkcionál.

Az „ordináré” fogalma lényegében a kulturális norma szubjektív felfogásán alapul, melyet minden kor saját értékrendje alapján definiál. Míg a 18. században főként a szokásostól való eltérést jelezte, mára a társadalmi etikett megsértésének jelzője lett. Paradox módon a túlzott használata maga is az illetlen beszéd jelevé válhat, ami a szó önreferenciális természetét igazolja. Az értékítélet és a nyelvi közvetítés ezen bonyolult kapcsolata teszi egyedivé ezt a látszólag egyszerű jelzőt.