Plüss

A „plüss” szó a magyar nyelvben két, egymással szorosan összefüggő, de mégis elkülöníthető jelentéskörben él. Elsősorban egy puha, hosszú szálú, fényes felületű szövetfajtát jelöl, amelynek különleges tapintása és megjelenése mindig is értékes, díszítő anyaggá tette. A 20. század második felében, főként a gyermekkultúra terjedésével, a szó jelentése kiterjedt a leggyakoribb felhasználási módra: a gyermekek által kedvelt, puha anyagból készült állatfigurákra, a plüssállatokra. Ez a jelentésváltás olyan mértékű, hogy ma már sokak számára a „plüss” szó elsősorban és kizárólag ezeket a játékokat jelenti, a szövet jelentés háttérbe szorul, ami némi félreértés forrása lehet.

Filozófiai és kulturális szempontból a „plüss” szó két ellentétes aspektust is magába foglal: egyrészt a fényűzést, a lágy luxust, a gazdagságot (mint drága szövet), másrészt a gyermeki ártatlanságot, a biztonságérzetet, a meghittéget (mint játék). Irodalmi alkotásokban gyakran használják jelképesen vagy atmoszférateremtés céljából, akár a kényelem, akár a gyermekkor naivitásának leírására. Gyakori nyelvtani tévedés a „plüss” összetévesztése a „plusz” szóval (jelentése: ’hozzáadás’, ’többlet’, matematikai művelet), annak ellenére, hogy a kiejtésük és jelentésük teljesen különböző. Helyesírási nehézséget okozhat a szó végén lévő kettős ‘sz’ betű helyes leírása.

A szó alakja

A szó alapalakja, főnévi szótári formája: plüss. Ez a forma használatos többes szám és ragozás nélkül, például a szótárakban vagy a szó alapjául szolgáló lexikai egységként. Plüss, mint anyag, alapanyagként szolgál számos termék, különösen játékok gyártásához.

Kiejtés

A szó kiejtése a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA) szerint: [plyʃ]. Magyar fonetikai leírásban: plüss (kiejtve: /plüš/, ahol a ‘pl’ szoros kapcsolatban, a ‘ü’ rövid, kerekített előre magánhangzó, az ‘s’ pedig hosszú, zöngétlen posztalveoláris réshang).

Eredet / etimológia

A „plüss” szó nem eredeti magyar szó, hanem jövevényszó. Közvetlenül a német Plüsch szóból került a magyar nyelvbe a 19. század végén vagy a 20. század elején, amikor ezt a különleges szövetfajtát Magyarországon is elterjedten kezdték gyártani és használni. A német szó pedig a francia peluche szóból származik, amelynek eredeti jelentése ’szőr’ vagy ’moha’, és amely maga az ófrancia peluchier (’kihámozni’, ’kiszakítani [szőrt]’) igéből ered. A francia szó tehát a szövet felületén lévő hosszú szálakra, a „mohára” utal. A magyar nyelv a német alakot vette át, némi helyesírási módosítással (a német ‘ü’ és a záró ‘sch’ helyett magyar ‘ü’ és kettős ‘sz’).

Jelentése

A „plüss” szó a mai magyar nyelvben két fő jelentést hordoz:

1. Anyagnévként: Egy speciális, sűrűn szőtt vagy kötött szövetfajta, amelyet hosszú, laza szálakból (általában pamut, gyapjú vagy műszál) állítanak elő. Ezek a szálak a szövet felületén állnak, puha, bolyhos, fényes felületet alkotva. Hagyományosan díszpárnák, bútorok bevonása, téli ruhadarabok vagy dekorációs tárgyak készítésére használják. Hasonló, de nem teljesen azonos a bársonnyal (aminek rövidebb a pileje).

2. Tárgynévként (elterjedt, főként szóbeszédben): A fenti anyagból készült, puha töltelékkel (általában szintetikus anyagokból) megtöltött, gyermekek számára készült játék, leggyakrabban állatfigura formájában (pl. medve, nyúl). Ezeket hivatalosan „plüssállatnak” vagy „mackónak” nevezik, de a mindennapi nyelvben egyszerűen csak „plüssnek” hívják („Add ide a plüssed!”). Ez a jelentés dominánssá vált a gyermekkultúra erősödésével. Ritkábban, de előfordulhat, hogy más, hasonló anyagból és technikával készült puha játékra vagy dekorációs tárgyra is alkalmazzák a szót.

Stílusérték és használat

A „plüss” szó semleges stílusértékű. Sem különöseben emelkedett, sem pedig alacsony rendűnek nem tekinthető. Az anyagnévkénti használata inkább a szakmai (szabóság, textilipar, bútor) vagy a leíró, közönséges nyelvi rétegekbe tartozik. A tárgynévkénti használata (plüssállat) szinte kizárólag a köznyelv, a szóbeszéd, vagy a gyermekekkel folytatott kommunikáció sajátja. Ez utóbbi jelentésben rendkívül gyakori és természetes, bár a szigorúan helyes nyelvhasználat előnyben részesíti a „plüssállat” vagy „mackó” kifejezéseket az egyértelműség érdekében. A szó mindkét jelentésében általános és széles körben ismert.

Példamondat(ok)

A régi fotel új plüsshuzatra várt, hogy ismét kényelmes és díszes legyen.

A kislány nem aludhat el anélkül, hogy az ágy szélére ne tenné a kedvenc plüssmedvéjét.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák:

Anyagnévként: bársony (bár ez technikailag más, de gyakran hasonló kontextusban), flauel (ritkább, régebbi szó), szövet (általánosabb kategória).

Tárgynévként (plüssállat): plüssállat, mackó (bár ez specifikusabb, általában medvét jelent), puhatöltelék-játék, játékállat, plüssjáték.

Antonímák:

Anyagnévként: durva szövet (pl. zsákvászon), sima szövet (pl. selyem, satén, pamut – sima felülettel), merev anyag (pl. műanyag, fa).

Tárgynévként (plüssállat): műanyag játék, fém játék, fából készült játék, elektronikus játék – tehát általánosságban bármely olyan játék, amely nem puha, bolyhos anyagból készül és nincs puha tölteléke.

Változatok és származékszavak

A „plüss” szóból többféle képzővel származtatott szó és kifejezés is létezik a magyar nyelvben:

* Plüssös: Melléknév, jelentése ‘plüssből készült’, ‘plüssszerű tapintású’. (Pl. plüssös kabát, plüssös takaró).

* Plüssállat: Összetett főnév, a leggyakoribb és legpontosabb elnevezése a puha töltelékes játékállatnak. Ez különbözteti meg a tárgyat az anyagtól.

* Plüssmackó: Összetétel, egy specifikusabb típusra utal, általában medve formájú plüssjátékra.

* Plüssjáték: Általánosabb kifejezés a plüssből készült bármilyen játékra (nem feltétlenül állat).

* Plüssfelület: Műszaki vagy leíró kifejezés, ami egy plüsshöz hasonlóan puha, bolyhos felületre utal.

A szó ragozott formáiban (pl. plüssbe, plüssszel, plüssök, plüssöknek) a szótő változatlan marad (plüss-), a ragok és jelek ehhez kapcsolódnak. Ragozásáról részletesebben lásd az alábbi táblázatban.

Multikulturális vonatkozás

A „plüss” szó eredete miatt természetesen közeli rokonságban áll a német Plüsch szóval, amelynek jelentése és használata nagyjából megegyezik a magyar anyagnévvel (szövetfajta). A német nyelvben is használják a Plüschtier kifejezést a plüssállatra, hasonlóan a magyar „plüssállat”-hoz. Az angol nyelvben a plush szó szintén létezik, elsősorban az anyagot (szövetet) jelöli, bár használják a plush toy kifejezést is a plüssjátékra. Azonban az angolban a teddy bear vagy egyszerűen csak stuffed animal (plush animal ritkább) sokkal gyakoribb a puha játékra. A francia peluche szó, amely az eredeti forrás, ma már főként a plüssjátékot (plüssállatot) jelenti, az anyag jelentése másodlagossá vált, ami fordított a magyar fejlődéssel szemben (ahol az anyag volt az eredeti, a játék a későbbi). Az orosz плюш (pljus) is a szövetet jelöli, a játékra a мягкая игрушка (mjagkaja igruska, ’puha játék’) a jellemző.

A „plüss” szó jelentésvilága a magyar nyelvben egy sajátos, kettősséget mutató jelenség. Egyrészt, mint anyag, egy hagyományos textíliát jelöl, amely a textilipar és a bútorozás világához kötődik, a kényelem, a melegség, sőt bizonyos fényűzés szimbólumaként. Ez az eredeti, alapvető jelentése. Másrészt, és talán még erőteljesebben jelen van a mindennapi nyelvhasználatban, a gyermekek világának egyik kulcsszavává vált, a puha, megnyugtató, gyakran állat formájú játékok azonosítójává. Ez a jelentéskiterjesztés a tárgy leggyakoribb felhasználási módjából fakad, és a szó jelentésének dinamikáját, a nyelv alkalmazkodó képességét mutatja be.

A két jelentés – bár különböző területekre vonatkozik – mégsem teljesen elszigetelt. Az anyag jellegzetes tulajdonságai (puha, bolyhos, meghitt érzetet keltő) adják meg a játékok vonzerejét és funkcióját is. A plüssállat lényege éppen a plüss anyag tapintási élménye és az általa keltett biztonságérzet. Így a „plüss” szó a magyar szókincsben egyedülálló módon egyesíti a kézzelfogható anyagminőséget az emberi érzelmekkel, a gyermekkori emlékekkel és a meghittség szimbólumává váló tárgyak világával, egyaránt jelen maradva a textilipar szaknyelvében és az otthoni, gyermekes környezet hétköznapi beszédében.