Profán

A profán szó a magyar nyelvben mélyen gyökerező fogalmi ellentétpárját, a szent vagy szakrális fogalmát jelöli, megtestesítve a vallási és világi, az istenítéletet alávetett és a hétköznapi, közönséges területek közötti választóvonalat. Eredetileg a latin-liturgikus hagyományból származó kifejezés a magyar kultúrában is megőrizte ezt az alapvető dichotómiát, bár használata az idők során kiterjedt a vallási kontextuson túl is. Gyakori tévedés, hogy a profán kizárólag a trágár vagy obszcén jelentését hordozná; valójában elsődleges jelentése a szenttől való elkülönülés, a szertartásokon kívüli, hétköznapi világot jelöli, és csak másodlagosan, kiterjesztve kapott pejoratív árnyalatot, jelentve a közönségeset, a méltóságteljes vagy magasztos hiányát.

A magyar nyelvhasználatban a profán gyakran kerül elő vallásfilozófiai, művészetelméleti vagy szociológiai vitákban, különösen a szent és profán szférák viszonyának elemzésekor, például Mircea Eliade munkásságának hatására. Téveszmék közé tartozik az is, hogy a szó kizárólag régies vagy túlzottan formális lenne; bár valóban inkább írott nyelvben, szakmai vagy értelmiségi körökben él, a mindennapi beszédben is előfordul, főleg a „közönséges” jelentéskörben. Fontos megkülönböztetni a köznyelvben használt „professzionális” (hivatással kapcsolatos) kifejezéstől, amellyel nincs kapcsolatban, annak ellenére, hogy a kiejtésük félreérthetőséget okozhat a figyelmetlen hallgatónak.

A szó alakja

Profán – Ez a melléknév alapalakja, amely ragozás során a szó végi mássalhangzóra jellemző változásoknak (mássalhangzó-váltó sor) veti alá magát.

Kiejtés

IPA: [ˈprofaːn]

Magyar fonetikai leírás: pró-fán

Eredet / etimológia

A profán szó a latin profanus melléknévből ered, amelynek jelentése „a templom előtti (területre kirekesztett)”, „nem szent”, illetve átvitt értelemben „közönséges, istentelen”. A latin kifejezés maga két elem összetételéből származik: az pro- (előtt, előtti) előtagból és a fanum (szentély, templom) főnévből, tehát szó szerint „a templom előtti (terület)”. Ez az a terület volt, ahová a be nem avatottak, illetve azok, akik nem vehettek részt a titkos szertartásokon (misteriumokon) be sem léphettek, csak állhattak. A szó a német profan közvetítésével került be a magyar nyelvbe a 18-19. század fordulóján, elsősorban az egyházi és filozófiai szókincs részeként.

Jelentése

A profán szó jelentései elsősorban a szent vagy szakrális fogalmával való ellentétben állnak meg. Elsődleges jelentése: nem szent, nem szakrális, a vallásos szertartásokon kívüli, világi, mind tárgyakra, helyekre, mind időkre (pl. profán idő) vagy tevékenységekre vonatkozóan. A jelentéskör kiterjesztésével a szó jelentheti azt is, hogy hétköznapi, közönséges, illetlen, trágár, méltóságtalan, amikor valami a magasztos, tiszteletre méltó vagy kultúrát jellemző finomság hiányát fejezi ki. Ez utóbbi jelentés gyakran pejoratív árnyalatot hordoz. Művészetelméleti kontextusban a profán művészet a vallási témáktól és funkcióktól mentes, világi művészetet jelöli. A vallástudományban alapvető fogalom a szent és profán szférák elkülönítésében.

Stílusérték és használat

A profán szó stílusértéke középmély, inkább írott nyelvi vagy formálisabb szóbeli kommunikációhoz tartozik (pl. tudományos, művészetkritikai, teológiai, filozófiai, publicisztikai szövegek). Ritkább a mindennapi, laza társalgásban, ott inkább a „világi”, „hétköznapi” vagy „közönséges” szavakkal helyettesítik. Főleg értelmiségi, művelt körökben használatos. Bár alapvetően semleges vagy leíró szándékkal használják (főleg elsődleges, „nem szent” jelentésében), a másodlagos, „közönséges, trágár” jelentéskörben már erősen pejoratív, lesújtó hangulatot is kifejezhet. Nem minősül régies szónak, de nem is a legfrissebb, trendi szókincs része.

Példamondat(ok)

1. A középkori városokban éles határvonal választotta el a katedrális szent, szakrális területét a körülötte fekvő profán városnegyedektől, ahol a kézművesek műhelyei és a piacok zajongtak.

2. Bár a művészettörténész nagyra értékelte a festő technikai tudását, megjegyezte, hogy a kép témájának profán, a mindennapi élet triviális jelenetbe való beállítása kissé aláássa a kompozíció eredetileg szándékolt mélységét.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: világi, nem szent, nem szakrális, laikus, hétköznapi, közönséges, trágár, illetlen, durva, műveletlen, káromló (utóbbiak főleg a pejoratív jelentéskörben).

Antonímák: szent, szakrális, liturgikus, misztikus, magasztos, méltóságteljes, tiszteletre méltó, fenséges, isteni.

Változatok és származékszavak

Profánul (határozószó): profán módon, közönségesen, illetlenül, trágárul. Pl. „Profánul viselkedett az asztalnál.”

Profánság (főnév): 1. A profán minőség, állapot; a szenttől való elkülönültség, világiság. 2. Profán (trágár, közönséges) megnyilvánulás, kijelentés vagy tett. Pl. „A profánság megjelenése a színpadon megdöbbentette a konzervatív közönséget.”

Profanizál (ige): Profánná tesz; a szent, szakrális jellegétől megfoszt; szentségtörően, közönségesen kezel. Pl. „A kereskedelmi televízió gyakran profanizálja a komoly témákat.”

Profanizáció (főnév): A profanizálás folyamata vagy annak eredménye.

Profánabb (melléknév, középfok): Közönségesebb, trágárabb, kevésbé szent/szakrális. Legprofánabb (melléknév, felsőfok).

Multikulturális vonatkozás

A profán szó közvetlen rokonságban áll a latin eredetű nyelvek hasonló szavaival: angol profane, francia profane, olasz profano, spanyol profano, portugál profano. Ezek a szavak jelentése és használata rendkívül hasonló a magyaréhoz: mind elsősorban a „nem szent, világi” jelentést hordozzák, és mind kiterjesztették jelentésüket a „közönséges, trágár” irányába. A német profan ugyanígy viselkedik, és ez volt a magyar nyelvbe történő átvételek fő forrása. Az európai kultúrkörön kívül azonban a fogalom közvetítése és a pontos megfeleltetés bonyolultabb lehet. Például a japán nyelvben a szent/profán elkülönülés (pl. hare / ke) más kultúrtörténeti kontextusból ered, és nem fedi le pontosan a latin eredetű „profán” fogalmát. Az arab nyelvben a dunyāwī (világi) és a muḥarram (tiltott, szentségtörő) szavak együttesen közelíthetik meg a fogalmat, de pontos egy az egybeni megfelelő nincs. A kiejtés a nyelvcsaládokon belül is változik, de az alap struktúra (pro-fán/pro-féjn/pro-fáno) hasonló marad. A pejoratív árnyalat (trágárság) szintén jelen van a legtöbb európai nyelvben.

A profán fogalma nem pusztán egy szó, hanem egy alapvető kulturális és vallásfilozófiai kategória, amely a magyar gondolkodásmódban is meghatározó szerepet játszik a világ megértésében. Ez a szó fogja össze azt a komplex hálózatot, amely elkülöníti a mindennapi tevékenységek, tárgyak és terektől azokat, amelyeket a társadalom vagy egy közösség különlegesnek, szentnek, tabunak vagy csaknem megközelíthetetlennek tekint. Ez az elkülönítés nem mindig merev; a profán és a szakrális közötti határvonal történelmi és kulturális kontextustól függően változhat, sőt, átjárható is lehet rituális cselekedetek (pl. szentelés, áldás) vagy profanizáció útján.

Ezen a mélyebb szinten a profán tehát nem egyszerűen a „nem szent” vagy a „trágár” szinonimája. Sokkal inkább egy olyan kategóriát határoz meg, amely az emberi lét alapvető dimenziójára utal: a szakrális szférától való elkülönülés állapotára, a hétköznapi létezés birodalmára. Ez a jelentése teszi értelmessé annak, hogy művészeti stílusokat, építészeti területeket, időszakokat vagy akár gondolatokat is jellemezhetjük profánként, rámutatva világiságukra, a transzcendens igény nélkülisége vagy a közvetlen, földi valósághoz való kötődésükre. A szó használata mindig is tükrözte az adott társadalom értékrendjét és a szent/profán viszonyának aktuális értelmezését.