Prológus

A prológus fogalma a dráma- és elbeszélőirodalom mélyen gyökerező alkotóeleme, amely az ókori görög színházi gyakorlatból eredeztethető. Eredetileg a darab előtti, a cselekmény előzményeit vagy a szerző szándékát bemutató beszédet jelentette, melyet gyakran egy külön szereplő, a kórus vezetője vagy maga a szerző mondott el. Az idők során a prológus szerepe és formája jelentősen gazdagodott, átterjedve a regényekre, filmekre, sőt videójátékokra is, ahol nem pusztán expozíciós funkciót tölt be, hanem hangulatot teremt, kérdéseket vet fel, vagy közvetlenül szól az olvasóhoz, nézőhöz. Fontos megkülönböztetni a kortárs, művészi prológusokat a hagyományos, pusztán tájékoztató szerepű bevezetésektől.

Gyakori tévedés a prológus összekeverése az előszóval (prefáciummal) vagy a bevezetővel. Bár mindhárom egy mű elején helyezkedik el, funkciójuk eltérő. Az előszó általában a szerző, kiadó vagy egy szakértő írása a mű születéséről, a kiadás körülményeiről vagy a szöveg értelmezéséről, míg a prológus maga a mű szerves, gyakran elbeszélői vagy drámai része, a cselekménybe épül. Egy másik gyakori félreértés, hogy a prológus mindig rövid lenne; bár gyakran tömör, léteznek hosszú, részletes prológusok is, különösen a regényekben, melyek alaposan felkészítik a terepet a fő történetre.

A szó alakja

A szó alapalakja: Prológus. Ez a főnév ragokkal történő toldalékolás nélküli, szótári formája, amelyet a magyar nyelv a nemzetközi színházi és irodalmi szókincs részeként átvett és használ.

Kiejtés

[proloːɡuʃ]
pro-ló-gus

Eredet / etimológia

A „prológus” szó közvetlenül a latin prologus szóból került a magyar nyelvbe, amely viszont az ógörög πρόλογος (prólogos) kifejezésből ered. Ez a görög kifejezés összetétel: az πρό (pró) előtag „előtt, előre” jelentésű, az λόγος (lógos) pedig „beszéd, szó” jelentéssel bír. Így a szó eredeti, szó szerinti jelentése „előbeszéd” vagy „bevezető szó”. A magyar nyelvbe valószínűleg a német Prolog közvetítésével, vagy közvetlenül a latinból került a humanista kor és a felvilágosodás idején, amikor az antik dráma és irodalom újrafelfedezése erős hatást gyakorolt az európai kultúrára.

Jelentése

1. **Drámai művekben:** A színdarab, opera, balett vagy más színpadi mű elején elhangzó, a cselekmény előzményeit, a szereplők bemutatását, a konfliktus gyökerét vagy magát a szerző szándékát bemutató rész. Gyakran egy külön szereplő (a Prológus) vagy a kórus szólal meg benne, esetleg egy narrátor hangja hallatszik.
2. **Elbeszélő irodalomban (regény, novella):** A fő történet előtt álló, önálló bevezető rész vagy fejezet, amely bevezet a történet világába, időben korábbi eseményeket mutat be, fontos előzményeket tárgyal, hangulatot teremt, vagy akár egy későbbi időpontból visszatekint. Nem összetévesztendő az előszóval.
3. **Filmekben, televíziós sorozatokban, videójátékokban:** A fő cselekmény előtt látható/játszható jelenetsor, amely gyakran egy múltbeli, kulcsfontosságú eseményt ábrázol, vagy bevezeti a történet alapvető kontextusát.
4. **Átvitt értelemben:** Bármely esemény, helyzet vagy időszak, amely egy másik, fontosabb dolog előzménye, előkészítője, bevezetője (pl. „A háború prológusaként értékelhető a diplomáciai válság.”).

Stílusérték és használat

A „prológus” szó elsősorban közép- vagy magas stílusú, formálisabb kontextusokhoz kötődik. Leginkább az irodalomtudomány, a színháztudomány, a filmelmélet, a médiaelmélet és az általános művészeti diskurzus szaknyelvében, valamint műveltebb köznyelvi használatban fordul elő. Nem tekinthető mindennapi, hétköznapi szónak, bár a kultúrával foglalkozó közéleti vitákban, kritikákban, ismertető cikkekben gyakran használják. Stílusértéke semleges, nem önmagában pozitív vagy negatív, bár az, amit a prológus bemutat, természetesen befolyásolhatja a fogadtatást. Az átvitt értelemben való használata költőibb, retorikusabb színezetet ölthet.

Példamondat(ok)

1. A klasszikus tragédia prológusában gyakran a kórus vezetője ismerteti a közönséggel a dráma előzményeit és a fő konfliktust, felkészítve őket a következő eseményekre.
2. A regény izgalmas prológusa egy titokzatos gyilkossággal kezdődik, amely csak könyv végén, az epilógusban kap teljes magyarázatot, így a kezdetektől fogva feszültséget kelt az olvasóban.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Színonimák: bevezetés, bevezető (rész), előjáték (főleg drámában, zenében), prelúdium (főleg zenében, átvitt értelemben), előszó (HELYTELEN, de gyakran összetévesztik vele, jelentése eltérő!)
Antonímák: epilógus (az epilógus a mű *végén* következik, lezárást, utóéletet, következményeket mutat be, tehát időbeli és strukturális ellentétet képez a prológussal), utánjáték, függelék, zárószó.

Változatok és származékszavak

A „prológus” szó maga nem képzett főnév, de a következő származékai és kapcsolódó formái léteznek a magyar nyelvben:
* **Prológusi:** Melléknév, a prológushoz tartozó, a prológusra jellemző (pl. *prológusi szerep, prológusi hangnem*).
* **Prológos:** Ritkábban használt, a prológust mondó vagy eljátszó szereplő megnevezése (pl. „A prológos színpadi jelenléte rövid volt.”). Ez a forma inkább a színházi szaknyelvben fordul elő.
A szó ragozása a magyar főnevek szabályai szerint történik (lásd a ragolási táblázatot).

Multikulturális vonatkozás

A „prológus” fogalma és a hozzá kapcsolódó szavak (angol: prologue, francia: prologue, német: Prolog, olasz: prologo, spanyol: prólogo, orosz: пролог / prolog) szinte minden európai nyelvben megtalálhatóak, közvetlenül az ógörög és latin eredettől származtatva. Az alapjelentés – egy művészeti alkotás (dráma, regény, film stb.) bevezető része – jelentősen egységes e nyelvekben. Az angol „prologue” kiejtése [ˈprəʊlɒɡ] (brit) vagy [ˈproʊlɔːɡ] (amer), a francia „prologue” [pʁɔ.lɔɡ], a német „Prolog” [pʁoˈloːk]. Az átvitt jelentés (előzmény, bevezető esemény) szintén megvan több nyelvben. A spanyol „prólogo” azonban erősebben közeledik az „előszó” (preface) jelentéséhez is, mint például a magyar vagy az angol, ahol ez a megkülönböztetés általában élesebb. A japánban a „前口上” (maejōjō) vagy a „プロローグ” (purorōgu) átvétel szintén a mű bevezető részét jelenti.

A prológus lényege nem pusztán az információszerzés, hanem a bevezetés művészete. Egy jól megírt prológus képes a közönséget vagy olvasót egy adott hangulatba, világba helyezni, előrevetíteni a témát, konfliktust, vagy akár ellentmondást keltve izgalmat kelteni. Míg az előszó (prefácium) külső, a műhöz kapcsolódó megjegyzés, addig a prológus belső, a mű szerves alkotórésze, a cselekmény vagy elbeszélés kiindulópontja, mely gyakran meghatározza a további folyamat értelmezését. Ez különösen igaz a rejtélyes, misztikus vagy történelmi témájú művekre, ahol a prológus egy kulcs, mely nélkül a történet teljes képe nem nyílhatna meg.

A prológus jelentősége abban rejlik, hogy egyfajta szerződést köt a közönséggel. Megmutatja, mire számíthatnak, milyen stílusban, milyen színvonalon folytatódik a történet. Egy gyenge prológus elveszítheti a közönség figyelmét már az elején, míg egy erős, lenyűgöző prológus képes azonnal magával ragadni és belevinni az olvasót/nézőt a mű világába. A modern narratív médiákban (pl. videójátékok, sorozatok) a prológus funkciója tovább gazdagodott, gyakran interaktív elemmé vált, vagy olyan szereplőket mutat be, akik csak később kerülnek középpontba. Így a klasszikus, görög eredetű fogalom napjainkig életben maradt és folyamatosan új tartalommal töltődik.