Rekviem

**Rekviem**

A rekviem, mint fogalom és zenei műfaj, mélyen gyökerezik a nyugati keresztény liturgikus hagyományban, nevezetesen a halottakért szóló mise (Missa pro defunctis) szövegéhez kapcsolódva. Elsődlegesen a római katolikus egyház szertartásainak része, szentmisét jelent az elhunyt lelkének békéjéért. A fogalom azonban messze túlmutat a tisztán vallási kereteken, és jelentős kulturális súllyal bír. Gyakori tévedés, hogy a rekviem kizárólag zenei műfajt jelöl; valójában először és legfontosabbként egy konkrét liturgikus szertartást, annak szövegét jelenti, amelyhez komponált zeneműveket később szintén rekviemnek neveztek. Másik elterjedt félreértés, hogy a rekviem kifejezetten gyászos, sötét hangulatú; bár a halál témája jelen van, sok kompozíció erőteljes reményt, megváltást, és az örök élet diadalmas ígéreteit is hordozza.

A rekviem szó használata a köznyelvben gyakran bővült, és gyakran használják metaforikusan bármilyen halottak emlékét megszólító, gyászos hangulatú művészi alkotás vagy esemény jelölésére. Ez a kiterjesztett használat néha elhomályosítja az eredeti vallási és zenei fogalom pontos jelentését, bár maga a metaforikus alkalmazás is legitim és széles körben elfogadott. A szó jelentésének megértése kulcsfontosságú a nyugati művészeti és vallási hagyomány egyik meghatározó elemének értelmezéséhez.

A szó alakja

A szó alapszótári alakja: **Rekviem**. Ez a főnév nemesi és többes számban is változatlan marad, birtokos esetben kap ragokat (rekviemje, rekviemek, rekviemjeik). Például: A zeneszerző élete főműve egy monumentális **rekviem** lett.

Kiejtés

IPA: [ˈrɛkviɛm]

Magyar fonetikus írásmóddal: *rek-vi-em* (rövid „e”-vel mindhárom szótagban, a hangsúly az első szótagon van).

Eredet / etimológia

A „rekviem” szó közvetlenül a német *Requiem* szóból került a magyar nyelvbe a XVIII-XIX. század fordulóján, főként a zenei élet kapcsán. A német szó pedig a latin *requiem* szóból származik, amely az *requies* (pihenés, nyugalom) szó accusativus esete (*requiem* = pihenést, nyugalmat). Ez a latin kifejezés a katolikus halottmisék nyitóénekének, az Introitusnak az első szavából ered: *”Requiem aeternam dona eis, Domine”* (Örök nyugalmat adj nekik, Uram!). Így a szó eredeti, szó szerinti jelentése „pihenés” vagy „nyugalom”, amely a halottak lelkének kívánt végállapotára utal. A magyar nyelvbe való beépülés a nemzeti nyelvújítás és a műzene elterjedésének korára tehető.

Jelentése

1. **Liturgikus jelentés:** A római katolikus egyház halottakért szóló mise szertartásának teljes egésze, vagy kifejezetten annak szövege. Ez a legelsődlegesebb és legpontosabb jelentés.
2. **Zeneműfaj:** A halottmiséhez tartozó liturgikus szövegekre (vagy annak egy részére) komponált, többtételes zenemű. Ezek a művek gyakran nagy lélegzetvételűek, kórusra, szólistákra és zenekarra íródnak (pl.: Mozart, Verdi, Brahms, Dvořák rekviemjei), és gyakran túllépnek a szigorúan liturgikus kereteken, koncerttermekben is előadják őket.
3. **Átvitt, metaforikus jelentés:** Bármilyen művészi alkotás (irodalmi, képzőművészeti, filmes stb.) vagy esemény, amely egy vagy több elhunyt emlékét idézi fel, gyászos, emlékező, gyakran monumentális hangulatban. Például: „A költő versciklusa egy rekviem a háború áldozatai fölött.” Itt a szó a gyász, az emlékezés és a végbúcsúztatás atmoszféráját hordozza, függetlenül a konkrét vallási vagy zenei kerettől.

Stílusérték és használat

A „rekviem” szó alapvetően **magas stílusú**, **kultúrált** és **komoly** hangvételű kifejezés. Elsősorban **formális** kontextusokban, illetve a művészetek (zene, irodalom), a vallás, a filozófia és a történelem területén használatos. Ritkán fordul elő hétköznapi, laza társalgásban. A liturgikus és zenei jelentés használata szakmailag pontos és közvetlen. A metaforikus használat szintén megköveteli a megfelelő kontextust és témát (halál, gyász, történelmi katasztrófa emlékezete), hogy a kívánt súlyos, mély hangulatot átadhassa. Túlzott vagy nem megfelelő kontextusban (pl. egy hétköznapi kellemetlenség leírására) való alkalmazása stílushibának minősülhet.

Példamondat(ok)

1. Az énekkar és a szimfonikus zenekar Vasárnap este a Nagyszínházban adja elő Verdi grandiózus **rekviem**jét, amely az emberiség szenvedésének és reményének monumentális zenedrámája.
2. Az író legújabb regénye egy szívszorító **rekviem** a kihalt falvak, az eltűnt vidéki életforma és a hagyományok felett.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: *halottmise*, *gyászmise* (pontosabb liturgiai szinonimák); *gyászének*, *sirató*, *elegia*, *threnódia* (inkább a gyászos, emlékező hangulatú művészi alkotásra, költeményre utalnak, közel állnak a metaforikus jelentéshez).

Antonímák: *dicsőítés*, *himnusz*, *örömének*, *triumfus* (ezek a szavak az öröm, diadal, ünnep hangulatát hordozzák, ellentétben a rekviem gyászos, emlékező jellegével).

Változatok és származékszavak

A „rekviem” szó maga a származéka a latin *requiem*-nek, és magyar nyelvben **nem képez igazi származékokat**. Nincs igével, melléknévvel vagy más képzővel rendszeresen alkotott kifejező magyar szó. Származékai inkább a használat köréből adódnak:
* **Rekviemirodalom:** A rekviemekkel (főként zenei művekkel) foglalkozó szakirodalom.
* **Rekviemkomponálás:** A rekviemek megírásának, komponálásának művészete.
* **Rekviemelőadás:** Egy rekviem előadása, hangversenyen való megszólaltatása.
Ezek azonban inkább összetett szavaknak vagy szókapcsolatoknak tekinthetők, nem önálló lexikai egységek. A szó maga nem ragozódik rendhagyóan: *rekviemek* (többes szám), *rekviemmel*, *rekviemért*, *rekviemje* (birtokos jel) stb.

Multikulturális vonatkozás

A „rekviem” szó vagy annak közvetlen származékai számos európai nyelvben megtalálhatók, mind az eredeti latin jelentés, mind a zenei műfaj jelölésére. Az **angol** (*requiem* [ˈɹɛkwiəm]), a **német** (*Requiem* [ʀeˈkviːəm]), az **olasz** (*requiem* [reˈkwiɛm]), a **francia** (*requiem* [ʀekɥijɛm] vagy [ʀekwiem]), a **spanyol** (*réquiem* [ˈrekjem]) és a **lengyel** (*requiem* [ˈrɛkvʲjɛm]) mind a latin *requiem*-ből származnak, és hasonló kettős jelentéstartalommal bírnak (liturgia és zenemű). A kiejtés természetesen nyelvenként eltérő. Az **orosz** nyelv a *реквием* [rʲɪˈkvʲiɪm] átvétellel rendelkezik. A jelentés különösen a nyugati kultúrkörben nagyon hasonló. Érdekesség, hogy a **japán** nyelv is átvette a szót a zenei műfaj megnevezésére katakanával: レクイエム (*rekuiemu*). Az átvett jelentés és a metaforikus használat szintén megfigyelhető ezekben a nyelvekben.

A rekviem, mint fogalom, lényegében egy könyörgés az örök nyugalomért, egy imádság a halottak lelkének békéjéért. Ez a vallási alapvetés adja a fogalom mélységét és súlyát. Nem pusztán egy szertartás vagy egy zenei forma, hanem az emberi lét egyik alapvető kérdésével – a halállal, a mulandósággal, és a túlvilági reménnyel – való szembenézés és birkózás kifejeződése. A liturgikus szöveg, az „Agnus Dei” (Isten Báránya) vagy a „Lux aeterna” (Örök világosság) szakaszaival, mély teológiai tartalmat hordoz.

A rekviemek, különösen a nagy zeneszerzők tollából, ezt a vallási keretet messze meghaladva, univerzális emberi állapotokat, érzelmeket fejeznek ki: a félelmet, a kétségbeesést, a bűntudatot, de egyúttal a megbocsátás reményét, az örök életbe vetett hitet és a végül diadalmas üdvözülést. Ez teszi őket időtálló műalkotásokká, amelyek nem csak a hit, hanem az emberiség közös tapasztalatainak mélyről jövő hangjává válnak. A metaforikus használat pedig azt mutatja, hogy a szó maga is kiszabadult eredeti kereteiből, hogy a gyász és az emlékezés egyetemes nyelvévé váljon.