Reneszánsz

A Reneszánsz fogalma a 14–17. századot átfogó európai kulturális, művészeti és tudományos újjászületést jelöli, melynek központja Itáliában, majd később egész Európában megnyilvánult. Ez a kor nem csupán művészeti stílus, hanem alapvető világnézeti fordulat volt, az ember és a világ középpontba állítása, az antikvitás tudatos újjáélesztése, valamint a kritikus gondolkodás és az empirikus megfigyelés felemelkedése a középkor skolasztikus hagyományai helyett. Jelentősége túlmutat a festészet, a szobrászat vagy az építészet egyes alkotásain, mert alapvetően új emberképet, a reneszánsz embert teremtett, aki bátran kutat, felfedez, alkot és kérdőjelez meg.

Gyakori tévhit a Reneszánsz egységes, homogén korként való felfogása. Valójában regionális eltérések jellemezték, és átfedésben állt a késő középkorral, illetve a barokkal. Egy másik elterjedt tévedés, hogy a Reneszánsz egyszerűen a „sötét középkor” után következett; sok középkori előzménye és alapozója volt, és a változás inkrementális folyamat volt. Emellett gyakran túlhangsúlyozzák a vallás elutasítását, holott a Reneszánsz sokszor inkább a vallás újraértelmezését, humanista megközelítését jelentette, nem pedig teljes elvetését. A kifejezés néha helytelenül használatos bármiféle újjáéledés vagy divatújra feltámadás leírására is, jelentőségének leértékelése nélkül.

A szó alakja

Reneszánsz. A szó főnév, amely az európai történelem egy meghatározó korszakát nevezi meg. Például: A Reneszánsz korának eszméi alapvetően befolyásolták a nyugati civilizáció fejlődését.

Kiejtés

[rɛnɛsaːns]
re-ne-szánsz

Eredet / etimológia

A „Reneszánsz” szó közvetlenül a francia renaissance szóból származik, melynek jelentése „újjászületés”. A francia kifejezés maga az olasz rinascita (szintén „újjászületés”) szóra vezethető vissza, amelyet először Giorgio Vasari művészettörténész használt a 16. században az antik művészet és tudás újjáéledésének leírására. Mindkét szó végső soron a latin renasci („újjászületni”, „újra megszületni”) igéből ered, amely a re- (újra) és nasci (születni) elemekből épül fel. A szó a magyar nyelvbe valószínűleg a 19. század második felében került be, a német Renaissance vagy közvetlenül a francia nyelv hatására, a történeti és művészeti szakirodalom útján, amikor a magyar kulturális és tudományos élet is intenzíven foglalkozott ezzel a korral (lásd Péterfy Jenő műveit).

Jelentése

1. Történelmi kor: Az európai történelem és kultúra azon korszaka (nagyjából a 14. század végétől a 16. század végéig, helye és időpontja régiónként változó), amelyet az antik görög-római kultúra, művészet, filozófia és tudomány tudatos újjáélesztése, a humanista világnézet kialakulása, az egyéni kreativitás és a természet megfigyelésére épülő tudományos megközelítés felemelkedése, valamint a művészetek (főként festészet, szobrászat, építészet) robbanásszerű fejlődése jellemez. Példák: az itáliai Reneszánsz, a flamand Reneszánsz, a reneszánsz festészet.
2. Stílusirányzat: Az említett történelmi korban kialakult és jellemző művészeti stílus (pl. reneszánsz építészet, reneszánsz szobor).
3. Átvitt értelemben (ritkább): Bármilyen területen bekövetkező jelentős újjászületés, fellendülés, újraéledés, virágzás. Ebben az értelemben közelebb áll a szó eredeti jelentéséhez, de a történelmi súly hiányzik belőle. Példa: „A város központjának reneszánszát éljük.”

Stílusérték és használat

A „Reneszánsz” szó elsősorban formális, tudományos, oktatási, művészettörténeti és kulturális kontextusokban használatos. Stílusértéke semleges, tárgyilagos, de magas szintű szakszerűséget és történelmi tudatosságot sugall. Köznyelvi használata leginkább a történelmi kor vagy a művészeti stílus leírására korlátozódik. Az átvitt értelemben való alkalmazása (pl. „egy vállalkozás reneszánsza”) stilárisan magasabb rendű, költőibb vagy publicisztikus hangvételű megnyilvánulásokra jellemző, és gyakran tartalmaz retorikai töltetet. Nem tekinthető hétköznapi, közvetlenül informális szónak.

Példamondat(ok)

1. Firenze számos csodálatos reneszánsz épületének megtekintése nélkülözhetetlen élmény minden olaszországi utazó számára.
2. Bár néha viccesen emlegetik „életmódváltásának reneszánszát”, az igazság az, hogy Péter egészségügyi problémái miatt kénytelen volt gyökeresen átalakítani étkezési szokásait.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: újjászületés (főleg átvitt értelemben), virágkor, felvirágzás, feléledés (mindhárom jelentéstartalmilag szűkebb és kevésbé specifikus), humanizmus kora (részleges, világnézeti szempontból), rinascita (ritka, az olasz kifejezés átvétele).
Antonímák: hanyatlás, visszaesés, degeneráció, dekadencia (általános ellentét); középkor (főként a kor megelőző időszakára utalva, bár ez történelmileg problémás dualizmus); barbárság (stílus- és kultúraellenpont).

Változatok és származékszavak

A szó származékai a magyar nyelvben viszonylag korlátozottak.
* reneszánszos (melléknév): A reneszánsz korra vagy stílusra jellemző, azzal kapcsolatos. Példa: reneszánszos palota, reneszánszos freskók.
A szó ragozása a magyar főnevek szabályai szerint történik (reneszánszban, reneszánszra, reneszánsszal stb.). Nincs elterjedt igével, igenevi vagy más toldalékos képzővel képzett származéka.

Multikulturális vonatkozás

A „Reneszánsz” fogalma és annak nyelvi megfelelői szinte minden európai nyelvben megtalálhatók, közvetlenül a francia renaissance vagy az olasz rinascimento/rinascita szavakból származtatva (angol: Renaissance, német: Renaissance, spanyol: Renacimiento, orosz: Ренессанс [Renessans] stb.). A jelentésalap mindenhol nagyjából azonos: az európai történelem azon korszaka és annak művészeti stílusa, amely az antikvitás újjászületésén alapult. Az átvitt értelem (bármilyen újjászületés, fellendülés) leginkább az angol nyelvben (renaissance) vált különösen elterjedtté és széles körben elfogadottá (pl. „Harlem Renaissance”, vagy „a város renaissance-je”). Más nyelvekben (például a magyarban, a németben, a franciában) ez a használat létezik, de inkább metaforikus, költői vagy publicisztikus jellegű, és nem vált annyira köznyelvi szintűvé. A kiejtés természetesen nyelvről nyelvre változik a helyesírás és a hangtan különbségei miatt.

A Reneszánsz mint történelmi kor lényege sokkal több volt egy stílusirányzatnál vagy egy korlátozott időszaknál. Alapvetően az ember helyének és szerepének radikális újraértelmezését jelentette a világban. A középkor teocentrikus (Isten-központú) világképével szemben a reneszánsz humanizmusa az embert (homo universalis) és képességeit állította középpontba, az antik filozófia és művészet tanulmányozásán keresztül. Ez az antropocentrikus szemlélet hozzájárult az egyéni felelősség, a világi élet értékének felismerése, a természet megfigyelésén alapuló tudományos módszer kialakulása és a művészetekben a realizmus, a perspektíva és az anatómia tudatos alkalmazásához.

A fogalom mai használatában tehát két réteg ismerhető fel. Az egyik, szigorúan történelmi és művészettörténeti jelentés, amely az európai kultúra egyik legmeghatározóbb korszakára utal. A másik, bár ritkább és költőibb, de lényeges réteg az eredeti latin és olasz jelentésre épül: az újjászületés, a feléledés, a kreatív fellendülés eszméje. Amikor valaki vagy valami „reneszánszát” éli, az nem csupán egy divatos újrakezdésre, hanem egy mélyebb, alapvető átalakuláson, kreatív energiák felszabadulásán és új szintre emelkedésen alapuló folyamatra utal, bár ez a használat nem éri el a történelmi korszak elnevezésének súlyát és konkrétumait.