Kultúra

A kultúra fogalma az európai gondolkodásban az ókori Rómáig vezethető vissza, ahol a „cultura animi” (a lélek művelése) filozófiai koncepcióként jelent meg Cicero műveiben. A fogalom a felvilágosodás és a romantika korában vált központtá, amikor a német filozófia (különösen Herder és Kant) a nemzetek szellemi önkifejezésének és értékeinek összességét kezdte így nevezni. A magyar nyelvbe a német „Kultur” szó közvetítésével került a 17-18. század fordulóján, és gyorsan elterjedt, bár kezdetben inkább a műveltség, a szellemi finomság fogalmát fejezte ki. A modern antropológiai definíció, amely a társadalom anyagi és szellemi tevékenységeinek teljes egészét jelöli vele (Edward B. Tylor alapvető munkája nyomán), csak a 19. század második felében honosodott meg teljesen.

Gyakori félreértés, hogy a „kultúra” szót kizárólag a magas művészetekkel (pl. opera, színház, festészet) vagy az elit szellemi produkciókkal azonosítják. Valójában a fogalom lényegesen tágabb, magában foglalja egy közösség mindennapi életét, szokásait, étkezési szokásait, nyelvhasználatát, vallási gyakorlatait, anyagi tárgyait (mint az eszközök, építészet) és a szimbolikus rendszereit (mint a mítoszok, rituálék). Egy másik tévhit a „kultúrák” merev, vízhatlan egészekként való felfogása, miközben a valóságban folyamatosan változnak, átalakulnak, és kölcsönhatásban állnak egymással, gyakran átfedések és keveredések jellemzik őket. A „popkultúra” is a kultúra teljes jogú része, nem pedig annak ellentéte.

A szó alakja

A szó alapalakja: **Kultúra**. Ez a főnév tőalakja, melyből a ragozott formák származnak. Például: A **kultúra** komplex jelenség, mely formálja a társadalmak identitását és értékrendjét.

Kiejtés

IPA: [ˈkultuːrɒ]

Magyar fonetikai leírás: kúl-tú-rá

Eredet / etimológia

A „kultúra” szó latin eredetű, a „cultura” főnévből származik, amely maga a „colo, colere, colui, cultum” igéből (’művel, ápol, gondoz, tiszteletet ad’) képzett főnév. A latin „cultura” eredeti jelentése ’földművelés, gazdálkodás’ volt, mely később átvitt értelemben a ’szellem művelésére’ (cultura animi) is kiterjedt. A szó a német „Kultur” közvetítésével került be a magyar nyelvbe a 17-18. század fordulóján, először a ’műveltség’, a ’gondozás’ jelentéskörben. A fogalom filozófiai és társadalomtudományi jelentésbővülése (a társadalom teljes öröksége) a 18-19. században következett be, főleg német hatásra, és ezt a tágabb értelmet vette át a magyar nyelv is.

Jelentése

A „kultúra” szó a mai magyar nyelvben több, egymással összefüggő jelentést hordoz. Elsősorban egy adott társadalom, közösség vagy korszak anyagi és szellemi alkotásainak, tevékenységeinek, szokásainak, hagyományainak, értékrendszerének és szimbólumrendszerének az összességét jelöli. Ez az antropológiai és szociológiai értelmezés, pl. „a magyar kultúra”, „az ókori egyiptomi kultúra”. Másodszor, szűkebb értelemben a magas színvonalú művészeti alkotásokra és intézményekre utal, mint a képzőművészet, az irodalom, a zene, a színház (pl. „a főváros kulturális élete”, „kultúrális intézmény”). Harmadszor, a kifinomultságot, műveltséget, illemtudást fejezi ki egyénre vonatkozóan (pl. „nagy műveltségű, kultúrált ember”). Negyedesként, technikai vagy szaknyelvi kontextusban használják, például a biológiában (sejttenyészet: „sejtkultúra”) vagy a mezőgazdaságban (növénytermesztés: „gombakultúra”). Ötödik jelentésként egyes szóösszetételekben (pl. „irodai kultúra”, „beszélgetési kultúra”) egy közösség belső, elfogadott normáit, gyakorlatait írják le vele.

Stílusérték és használat

A „kultúra” szó semleges stílusértékű, és használata mind formális, mind informális kontextusokban elfogadott. Tudományos szövegekben (szociológia, antropológia, művészettörténet), közírásban (újságcikk, esszé), oktatási anyagokban és politikai diskurzusban gyakran fordul elő a társadalom széles körű örökségére utalva. Közbeszédben és hétköznapi kommunikációban is természetesen használják, bár itt gyakrabban előfordul a szűkebb, művészetekre vagy a kifinomultságra vonatkozó értelmezés (pl. „ez egy kulturált hely”, „a város kultúrája gazdag”). A szó nem rendelkezik erős érzelmi töltettel önmagában, bár a környezettől függően lehet pozitív vagy kritikus hangvételű (pl. „kultúra hiánya” negatív konnotációval bír). A „kulturált” melléknév kifejezetten pozitív értékelést fejez ki.

Példamondat(ok)

Az intézmény elsődleges célja a helyi népi **kultúra** hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. Az egyetem kollégiuma nemcsak szállást biztosít, hanem élénk diákközi **kultúrát** is ápol, számos klubbal és rendezvénnyel. A projekt keretében kutatták a digitális **kultúra** hatását a hagyományos olvasási szokásokra.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: civilizáció, műveltség, művelődés, szellemi élet, hagyomány, szokásrendszer, értékrend, művészet (szűkebb értelemben), illem (egyéni vonatkozásban), tenyészet (biológiai).

Antonímák: barbárság, műveletlenség, kultúra hiánya, primitivizmus, illetlenség (egyéni vonatkozásban). Megjegyzés: A „természet” szó nem közvetlen ellentéte, hanem inkább egy másik kategória; a kultúra gyakran a természet átalakításával vagy szimbolikus feldolgozásával jár.

Változatok és származékszavak

A „kultúra” szóból számos képzett alak és származék létezik a magyar nyelvben. A **kulturális** melléknév a kultúrához kapcsolódó dolgokat jelöli (pl. kulturális örökség, kulturális esemény). A **kultúrátlan** melléknév a műveletlenséget, illetlenséget fejezi ki. A **kulturált** melléknév a kifinomultságra, jó modorra utal (pl. kulturált viselkedés). A **kultúr-**
előtaggal képzett összetételek széles skálát ölelnek fel: **kultúrpolitika** (a kultúrát célzó állami tevékenység), **kultúrális** (ritkább, a kulturális szinonimája), **kultúrterápia** (biológiai), **kultúrközösség** (közös kultúrájú népcsoport). Igék is származnak belőle: **kultivál** (művel, ápol, finomít) és **kultúrál** (biológiai kontextusban: tenyészt, termeszt). A **multikulturális** (többkultúrás) és **szubkultúra** (főleg ifjúsági) fogalmak szintén lényegesek.

Multikulturális vonatkozás

A „kultúra” szó a latin eredetű „cultura” szóból származik, és számos európai nyelvben megtalálható hasonló formában és jelentéskörrel, bár árnyalati különbségek figyelhetők meg. A német „Kultur” hangsúlyozza a nemzeti identitást, a szellemi és művészeti elértékeket, és erősebb kontrasztban áll a „civilizáció”-nal (mint technikai fejlettséggel). A francia „culture” kifejezetten erős kapcsolatban áll a művészetekkel, az intellektuális műveltséggel és a konyhaművészettel („haute cuisine”). Az angol „culture” jelentése nagyjából megegyezik a magyarral, az antropológiai és a mindennapi (pl. „company culture”) jelentések is jelen vannak, de az angolban a biológiai („bacterial culture”) és a mezőgazdasági („agriculture”) használat is nagyon gyakori. A szláv nyelvekben (pl. orosz „культура” / kultura, lengyel „kultura”) a jelentés hasonló a magyartól, gyakran a műveltség, az illem és a művészetek területére helyezve a hangsúlyt. Általánosságban elmondható, hogy a szó Európában és az európai hatású kultúrákban alapvető fogalom, bár a precíz értelmezés és a hangsúlyok nyelvről nyelvre enyhén eltérhet.

Szóelválasztás

kul-tú-ra

Ragozás

Egyes szám: kultúra (alanyeset), kultúrát (tárgyeset), kultúrának (részes eset), kultúrával (eszközhatározói eset), kultúráért (célhatározói eset), kultúrában (helyhatározói eset), kultúrából (elhatározói eset), kultúrára (helyhatározói eset – rá), kultúrához (helyhatározói eset – hoz), kultúrától (elhatározói eset – tól). Többes szám: kultúrák (alanyeset), kultúrákat (tárgyeset), kultúráknak (részes eset), kultúrákkal (eszközhatározói eset), kultúrákért (célhatározói eset), kultúrákban (helyhatározói eset), kultúrákból (elhatározói eset), kultúkákra (helyhatározói eset – rá), kultúrákhoz (helyhatározói eset – hoz), kultúráktól (elhatározói eset – tól).

A kultúra fogalma lényegében az emberi lét szimbolikus dimenzióját, azon keretrendszereket, értékeket, gyakorlatokat és tárgyi megnyilvánulásokat foglalja magában, amelyeket az emberek teremtenek, osztanak meg és adnak tovább nem biológiai öröklődés útján. Ez az emberi képesség arra, hogy jelentést rendeljen a világhoz és saját tapasztalataihoz, megkülönbözteti az embert az állati létformáktól. A kultúra nem statikus entitás, hanem folyamatosan újraalkotott, dinamikus folyamat, amely az egyének és csoportok közötti interakciók, a történelmi változások, valamint a külső hatások (más kultúrákkal való találkozás) nyomán alakul és átalakul. Minden társadalom rendelkezik kultúrával, mely az identitás meghatározásában, a társadalmi kohézió fenntartásában és a világ értelmezésében kulcsszerepet játszik.

Az egyén szintjén a kultúra elsajátítása, a szocializáció és az enculturáció révén történik, melynek során a gyermek (vagy egy új csoportba integrálódó felnőtt) magába szívja közössége nyelvét, normáit, értékeit és viselkedési mintáit. Ez a folyamat lehetővé teszi a társadalmi együttműködést és a közös értelmezési keretek használatát. Ugyanakkor a kultúra nem determinálja teljesen az egyént; az emberek kreatívan alkalmazkodnak, újraértelmeznek, ellenállnak vagy akár megváltoztatják a kultúrális mintákat. A kultúra tanulmányozása tehát nem pusztán a múlt megőrzését, hanem az emberi alkotókészség, adaptáció és változás folyamatának megértését is szolgálja, megvilágítva azt a bonyolult szövetet, amelyben az emberi élet mindenütt be van ágyazva.