Opera

Az opera, mint művészeti forma, a reneszánsz Itáliájából eredő, összetett színpadi műfaj, amely a zene, a dráma, a koreográfia, a díszlet- és jelmeztervezés, valamint a fényeffektusok szintetikus egyesítését jelenti. A drámai cselekményt főként énekelt szöveg (librettó) és hangszeres kíséret (zenekar) közvetíti, ahol a különböző hangfekvések (szoprán, mezzoszoprán, tenor, bariton, basszus) által megszemélyesített karakterek érzelmeik és konfliktusaik mélységét fejezik ki a dallamok, harmóniák és ritmusok gazdag palettáján keresztül. Az opera történelme szorosan fonódik az európai kultúra fejlődéséhez, tükrözve a társadalmi, politikai és esztétikai változásokat a barokktól (Monteverdi) a romantikán (Verdi, Wagner) át a modern korig (Puccini, Bartók).

Gyakori tévhit az operával kapcsolatban, hogy kizárólag a felsőbb társadalmi rétegek számára fenntartott, elavult és nehezen befogadható műfaj lenne. Bár történelmileg az arisztokrácia és a polgárság műfaja volt, a 20-21. században jelentős erőfeszítéseket tettek a demokratizálására és a szélesebb közönség számára való elérhetővé tételére (pl. nyári szabadtéri előadások, moziban közvetített előadások, feliratozás). Egy másik gyakori félreértés, hogy az opera kizárólag klasszikus témákat dolgoz fel; valójában a repertoár rendkívül változatos, magában foglal kortárs társadalmi problémákat, pszichológiai drámákat és akár sci-fi témákat is, továbbá jelentős helyet foglal el benne a vígopera és az operett is.

A szó alakja

Opera. A szó főnév, amelyet a magyar nyelv a nemzetközi művészeti lexikonból átvett eredeti alakjában használ, többes száma: operák.

Kiejtés

IPA: [ˈopɛrɒ]
Magyar fonetikus átírás: ópera

Eredet / etimológia

A magyar „opera” szó közvetlenül az olasz opera szóból származik, amelynek eredeti jelentése „munka”, „alkotás”, „tevékenység”. Ez az olasz szó maga a latin opera szóból ered, amelynek alapjelentése szintén „munka”, „fáradság”, „gondoskodás”, és amely a latin opus (többes száma opera) szóval rokon. A teljes olasz kifejezés, amelyből a műfajneve kialakult, az opera in musica (zenei munka, zenei alkotás) volt. A szó a 17-18. század fordulóján került be a magyar nyelvbe, a nemzetközi művészeti élet és a Habsburg-udvar kultúrájának hatására, megtartva eredeti alakját és jelentését a műfajra vonatkozóan.

Jelentése

Az „opera” szó elsődleges jelentése a fent részletezett színpadi-zenei műfaj, ahol énekelt szöveg, zenei kíséret, drámai játék és vizuális elemek (díszlet, jelmez) szerves egységben jelenik meg egy történet elbeszélésére. Másodlagos, de széles körben elterjedt jelentésben az opera előadásoknak otthont adó épületre utal (pl. „Az Operába megyünk ma este.”). A mai digitális korban egy harmadik jelentés is jelentős: az „Opera” egy ismert webböngésző neve (Opera Browser), amelynek használata szintén elterjedt. Ritkábban, főként művészeti vagy szakmai környezetben, metaforikusan is használják bonyolult, drámai vagy túldíszített események vagy helyzetek leírására (pl. „Az egész ügy egy igazi opera volt.”).

Stílusérték és használat

Az „opera” szó semleges stílusértékű, mind formális, mind hétköznapi kommunikációban használható, bár jelentése a kontextustól függően változhat. A műfajra vagy az épületre utalva formálisabb, kulturális-közéleti kontextusban jellemző (pl. újságcikkek, művészeti kritikák, kulturális események hirdetései). Az épületre utaló jelentés a hétköznapi beszédben is gyakori. A digitális termék neveként (Opera böngésző) szintén semleges, technikai-közéleti színezetű. A metaforikus használat inkább hétköznapi vagy köznyelvi, esetenként kissé pejoratív árnyalattal is bír (a túlzott drámaiasságra utalva).

Példamondat(ok)

Puccini „Tosca” című operájának főszereplői, Floria Tosca és Mario Cavaradossi sorsa az olaszországi politikai zűrzavar közepette bontakozik ki, ahol a szerelem, féltékenység és árulás drámai összefonódását hallhatjuk és láthatjuk.

A szülők évfordulójára jegyeket vettek a Magyar Állami Operaház esti előadására, remélve, hogy a csodálatos akusztika és a pompás belső tér örömet szerez nekik.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: zenés színjáték (ritkább, archaikusabb), operaelőadás (konkrét eseményre utalva), énekesjáték (népiesebb, kevésbé pontos).
Antonímák: prózai színjáték (szövegalapú dráma, zene nélkül), némafilm (látványalapú elbeszélés, szöveg és zene nélkül), absztrakt zene (pusztán instrumentális, narratíva nélkül).

Változatok és származékszavak

Az „opera” szóból számos származék és összetétel képződött magyarul. Főnévként: operaház (az előadásoknak otthont adó épület), operettszínház (könnyedebb, zenés színpadi műfajt játszó intézmény), operarendező (az előadás színpadi megvalósításáért felelős művész), operatőr (filmoperatőr rövidítése, nem az operával kapcsolatos!). Melléknévként: operai (pl. operai énekes, operai előadás). Igei képződmény nem jellemző. A szó többes száma: operák. A műfaj alfajait jelölő összetételek is gyakoriak: opera seria (komoly, történelmi témájú barokk opera), opera buffa (víg, komikus opera), rockopera, dalmű (a 19. századi magyar szaknyelvben használták, ma már archaikus).

Multikulturális vonatkozás

Az „opera” szó szinte minden európai nyelvben megtalálható, mind jelentésében, mind alakjában nagymértékben megegyezik a magyarral, mivel közvetlenül az olaszból került átvételre (angol: opera, német: Oper, francia: opéra, spanyol/olasz: opera, orosz: опера). Az alapjelentés (zenei színpadi műfaj) mindenütt megegyezik. Az épületre utaló jelentés is általános, bár az angol nyelvterületen gyakrabban használják a „**opera house**” kifejezést is. A kiejtés kissé eltér: az angolban [ˈɒp(ə)rə], a németben [ˈoːpəʁaː] (hosszú ó-val és erős ‘r’-vel). A digitális böngésző neveként (Opera Browser) szintén nemzetközileg elterjedt. A latin eredetű nyelvekben (olasz, spanyol, portugál, román) az „opera” megtartja a latin/olasz eredeti hangsúlyozását az első szótagon. A szó általánosan ismert és használt a nemzetközi kultúraelit körökben.

Az opera mint művészeti forma lényege a szintézis: itt nem pusztán a zene vagy a dráma áll a középpontban, hanem azok egyedi, összeforrt egysége. Az énekhang, mint elsődleges kifejezőeszköz, lehetővé teszi az emberi érzelmek olyan mélységű és árnyalt ábrázolását, amelyet a beszélt szó önmagában ritkán ér el. A zenekar nem csupán kíséret, hanem aktív narrátor és hangulatteremtő, a librettó pedig a drámai keretet és a költői kifejezést szolgáltatja. A vizuális elemek – díszletek, jelmezek, világítás – pedig ezt a többrétegű élményt teljes érzéki dimenziókkal egészítik ki, egyedi időtérbe helyezve a történetet.

Az opera épületei gyakran maguk is jelentős művészeti alkotások, városok kulturális szimbólumai (pl. a milánói Scala, a bécsi Staatsoper, a párizsi Opéra Garnier, a budapesti Magyar Állami Operaház). Ezek a templomszerűen díszes épületek nemcsak előadások helyszínei, hanem maguk is tanúi a társadalmi és kulturális történelemnek, tárházai a hagyományoknak és az innovációnak egyaránt. Az opera fennmaradása és folyamatos újraértelmezése annak bizonyítéka, hogy képes kapcsolódni a korabeli közönség érzelmi és szellemi igényeihez, meghaladva a korlátokat és a gyakori előítéleteket.