Pasztorál

A „pasztorál” szó a képzőművészetek és irodalom szaknyelvének egyik gazdag jelentéstartalmú, de gyakran félreértett kifejezése. Legszűkebb értelmében a pásztoréletet, a vidéki békét ábrázoló művészeti alkotásokat vagy az ilyen hangulatú irodalmi műveket jelöli, ám jelentése messze túlmutat a pásztorok és nyájuk egyszerű ábrázolásán. Gyakori tévedés, hogy kizárólag vallási vagy lelkipásztori kontextusban használható, vagy hogy szinonimája az „idillinek”. Valójában a művészeti stílusirányzat, az érzelmi hangulat és egyfajta filozófiai világlátás összetett keverékét testesíti meg, gyakran idealizált visszatekintést nyújtva egy elmúlt, egyszerűbb, természethez kötődő életmódra.

A szó használatában gyakori hiba a jelentés leszűkítése vagy az alkalmazási kör túlzott kiterjesztése. Egyesek csak a zenében (pastorale) vagy csak a festészetben ismerik, mások pedig bármilyen nyugodt, természeti környezetben játszódó jelenetet automatikusan pasztorálnak neveznek, figyelmen kívül hagyva a műfaj esztétikai és tematikai konvencióit, az idealizálás fokát, valamint az ellentmondások (pl. arkádiai ábránd vs. valós vidéki nehézségek) benne rejlő lehetőségét. Filozófiai szempontból a pasztorál gyakran a civilizációtól való menekülést, az aranykor utáni vágyakozást, vagy a természet és kultúra dialektikáját jeleníti meg.

A szó alakja

A szó alapalakja a pasztorál, amely főnévként, melléknévként (pl. pasztorál zene), vagy ritkábban igeként (pl. pasztorálni valamit) is használható. Például: A festmény hangulata kifejezetten pasztorál volt, elidőztetve a nézőt egy álmodozó, békés világban.

Kiejtés

IPA: [ˈpɒstoraːl]

Magyar fonetikai leírás: pasz-to-rál (három szótag, hangsúly az utolsó szótagon)

Eredet / etimológia

A „pasztorál” szó a német nyelvből került át a magyarba a 19. század második felében, a művészeti irányzatok és stílusok leírásának bővülésével párhuzamosan. A német Pastoral (melléknév: pastoral) szó közvetítésével, amely maga a latin pastoralis melléknévből származik. A latin pastoralis jelentése „pásztorokra vonatkozó, pásztori”, amely az pastor (pásztor) főnév származéka. Így a szó eredeti, szó szerinti jelentése „pásztorokkal kapcsolatos”. A magyar nyelvbe történő átvételekor a szó megőrizte eredeti alakját és jelentésmagját, elsősorban a művészetek és az irodalom területén honosodott meg.

Jelentése

A „pasztorál” szó jelentése több réteget foglal magában. Elsődlegesen a pásztoréletet, a vidéki békét, az egyszerű, természethez közel álló életmódot ábrázoló vagy arra utaló művészeti alkotásokat (festmény, szobor, zenei darab, irodalmi mű) jelöli. Ezek az alkotások gyakran idealizált, békés, idilli hangulatot árasztanak, visszatekintést nyújtva egy elmúlt vagy elképzelt aranykornak. Második jelentésrétegként magát az ilyen művészeti stílusirányzatot, a pasztorál műfajt nevezi meg (pl. a barokk pasztorál). Harmadik jelentésben a szó magát az ábrázolt hangulatot, érzelmi világot jellemzi: nyugodt, békés, idillinek tűnő, vidám, de nem felhőtlen, gyakran egyfajta melankóliával vagy nosztalgiával átszőtt. Formális, szakszerű használata mellett néha előfordul tágabb, köznapi értelmében is „békés, nyugodt, vidéki hangulatú” jelentéssel.

Stílusérték és használat

A „pasztorál” szó elsősorban közép- és magas stílusú, formálisabb vagy szakmai (irodalomtudomány, művészettörténet, zeneesztétika) kontextusokban használatos. Stílusértéke semleges, inkább leíró és pontos, bár az általa kifejezett tartalom (az idill, a békesség, az idealizáció) önmagában pozitív érzelmi töltettel bír. Ritkábban, a köznapi nyelvben is előfordul, főleg a művészetekkel foglalkozó közegben vagy a fent említett tágabb értelmében, bár itt is inkább választékosabb szóhasználat jellemzi. Tipikus használati helye a műkritika, az irodalomtörténeti elemzés, a zenei leírás vagy egy művészeti alkotás atmoszférájának megfogalmazása.

Példamondat(ok)

Virgil Bucolica című műve a világirodalom egyik legmeghatározóbb pasztorál alkotása, melyben a pásztorok párbeszédei mögött mély filozófiai kérdések bújnak meg.

Haydn Évszakok oratóriumának számos része határozottan pasztorál hangulatú, különösen a tavasz és a nyár jelenetei, melyek a vidéki élet örömét ünneplik.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: idillikus (főleg a hangulatra), bukolikus (szinonimaként vagy a költészetre leszűkítve), pásztori (inkább jelzőként, közvetlenebb kapcsolatban a pásztorokkal), vidéki (általánosabb, kevésbé művészeti), arkádiai (a klasszikus ideált hangsúlyozza).

Antonímák: drámai, tragikus, városi (stílus/környezet ellentéte), naturalista, groteszk, expresszionista (művészeti irányzatok ellentéte), nyugtalanító, feszült, kaotikus (hangulati ellentét).

Változatok és származékszavak

A szó leggyakoribb származéka a pasztorális melléknév, jelentése: pasztorál jellegű, a pasztorál műfajba tartozó (pl. pasztorális költészet, pasztorális szimfónia). Az antipasztorál kifejezés olyan művekre utal, amelyek szándékosan megdöntik, irónizálják vagy aláássák a hagyományos pasztorál topikokat és hangulatot. Főnévként használt melléknévi igenévből származó alak a pasztorálás (ritka), jelentése: pasztorál jellegű alkotás készítése vagy annak a folyamata. Igei formája a pasztorál (ritka, főleg szakmai körökben), jelentése: pasztorál hangulatot, témát ábrázolni vagy kifejezni (pl. „A költő ebben a versében a természet szépségét pasztorálja.”).

Multikulturális vonatkozás

A „pasztorál” szó közvetlen rokonságban áll a német Pastoral (főnév) és pastoral (melléknév), az angol pastoral (főnév és melléknév), a francia pastoral (melléknév) és pastorale (főnév, különösen zenében), valamint az olasz pastorale szavakkal. Mindegyik a latin pastoralis gyökeréből ered. Az alapjelentés (pásztorélettel, vidéki békével kapcsolatos) nagyrészt megegyezik az európai nyelvekben, különösen a művészetek területén. Az angol nyelvben azonban a „pastoral” jelentése szélesebb: jelenthet lelkipásztori tevékenységet is (pl. pastoral care), és gyakran használják olyan szituációk leírására is, amelyekkel egy szakember (pl. tanár, orvos) klienseivel foglalkozik (pl. pastoral role). Ez az értéknüansz a magyar nyelvben nem jellemző a „pasztorál” szóra. A zenei műfaj (pastorale) megnevezése és konvenciói szintén nagymértékben átfedésben vannak a különböző nyelvekben.

A „pasztorál” fogalom lényege nem pusztán a pásztorok ábrázolásában rejlik, hanem abban a komplex érzelmi és esztétikai világban, amelyet megidéz. Egyfajta nosztalgikus visszatekintést jelent egy idealizált, természettel harmóniában élő múltra, az ún. aranykor utáni vágyódás kifejeződéseként. Ez a világ gyakran tartalmaz ellentmondásos elemeket is: a látszólagos békesség és egyszerűség mögött felismerhető lehet a civilizáció komplexitásától való menekülés vágyának melankóliája, vagy akár a valós vidéki nehézségek elfedése. Így a pasztorál mindig több, mint egy szép kép vagy dallam; egy filozófiai álláspont és érzelmi reakció megtestesülése a világgal szemben.

Az irodalomban, zenében és képzőművészetekben egyaránt meghatározó szerepe volt és van a pasztorálnak. A reneszánsztól a romantikán át a modern korig számos művész merített inspirációt a pasztorális topikokból és hangulatból, akár hagyományosan, akár iróniával vagy újraértelmezéssel. A városiasodás és a technikai fejlődés ütemének gyorsulásával a pasztorál motívumok egyre inkább a vágy kifejezőivé váltak egy elveszett egyszerűség és a természettel való közvetlen kapcsolat iránt. Ez a folyamatos vonzalom bizonyítja a „pasztorál” fogalom mélyen emberi tartalmát és kulturális jelentőségét, amely túlmutat a pusztán stílusjegyként vagy témaként való értelmezésen.