Lexikoni szócikk: Szakramentum

A szakramentum fogalma a keresztény teológia egyik alapkövét képezi, mélyen gyökerezve az Újszövetségi hagyományban és az egyházatyák írásaiban. Jelentősége messze túlmutat pusztán vallási szertartáson, hiszen az isteni kegyelem látható jeleként és eszközeként értelmezik. Történelmi szempontból a szentségek fejlődése, száma és értelmezése fontos egyháztörténeti és dogmatikai kérdéseket vet fel, melyek gyakran vezettek teológiai vitákhoz, sőt, egyházszakadásokhoz is, legszembetűnőbben a reformáció idején. A katolikus és ortodox egyházak hét szentséget ismernek el, míg a protestáns felekezetek (különösen a lutheránusok és anglikánok) általában csak kettőt, a keresztséget és az úrvacsorát tartják a közvetlenül evangéliumi alapú szentségeknek.

Gyakori tévhit a szentségek pusztán szimbolikus vagy emlékeztető szerepére korlátozása, miközben a katolikus és ortodox tanítás szerint azok valóságosan közvetítik a bennük megjelenő isteni kegyelemet, amennyiben a megfelelő szándékkal és készültséggel vesznek részt bennük. Egy másik gyakori félreértés a szentségek és a szertartások (ritualitások) összekeverése; bár minden szentség szertartásos keretben történik, nem minden egyházi szertartás minősül szentségnek (például a temetés, az áldások vagy az exorcizmus nem szentségek). Emellett a mindennapi nyelvben időnként túlzottan tág értelemben, metaforikusan is használják („a munka szentsége”), ami azonban jelentős eltérést mutat a szigorú teológiai definíciótól.

A szó alakja

Szakramentum. A szó főnév, egyes számban használatos, többes száma: szakramentumok.

Kiejtés

IPA: [ˈsɒkrɒmɛntum]

Magyarul: szák-ra-men-tum

Eredet / etimológia

A „szakramentum” szó közvetlenül a latin `sacramentum` szóból került a magyar nyelvbe, valószínűleg az egyházi latin közvetítésével. A latin szó eredeti jelentése ‘fogadalom’, ‘eskü’, különösen a katonai eskü (sacramentum militare). Ez a jelentés a `sacrare` (‘szentté tenni’, ‘felszentelni’) igéből származik, amelynek gyöke a `sacer` (‘szent’) melléknév. Az ókeresztény írók, mint például Tertullianus, kezdték el ezt a kifejezést használni a görög `mysterion` (μυστήριον, ‘misztérium’, ‘titok’) szó latin megfelelőjeként az egyházi titkok, különösen a keresztség és az úrvacsora leírására. Az egyház latin nyelvű teológiai hagyományán keresztül került át a magyar egyházi, majd általánosabb vallási szókincsbe.

Jelentése

1. **Teológiai jelentés (elsődleges):** A keresztény hit szerint az isteni kegyelem látható és hatékony jele, melyet Krisztus alapított és az egyházra bízott az emberek üdvösségének előmozdítására. Lényeges elemei a látható jel (például víz a keresztségben, kenyér és bor az úrvacsorában), az elhangzó szavak (a felszentelés vagy rendelés képlete), és az általa közvetített láthatatlan kegyelem. A katolikus és ortodox egyház hét szentséget ismer: keresztség, bérmálás, úrvacsora, bűnbánat (gyónás), betegek kenete, házasság, papi rend. A protestáns felekezetek általában csak a keresztséget és az úrvacsorát ismerik el szentségként.
2. **Általánosabb vallási/kulturális jelentés:** Bármely szentélybe zárt, titokzatos vagy szent jellegű tárgy vagy szertartás (ritka, inkább történelmi vagy irodalmi szövegekben).
3. **Átvitt értelemben (ritka, stiláris):** Valami olyasmi, ami rendkívül fontos, alapvető, szinte szent jellegű, sérthetetlen tekintélyű egy közösség, hagyomány vagy tevékenység számára (pl. „a jogállamiság szentsége”). Ez a használat inkább retorikai vagy költői, nem tekinthető a szó szakszerű, teológiai értelmének.

Stílusérték és használat

A „szakramentum” szó elsődlegesen **formális, vallási (keresztény teológiai) stílusjeggyel** bír. Használata jellemzően az egyházi környezetekre, teológiai vitákra, vallási oktatásra és szakirodalomra korlátozódik. Köznyelvi használata viszonylag ritka, és általában csak a vallási kontextusban vagy a fent említett átvitt értelemben fordul elő, ez utóbbi esetben gyakran hangsúlyozott, költői vagy szatirikus célzattal. Nem tekinthető köznyelvi vagy közvetlen, hétköznapi szónak. Tiszteletteljes és méltóságteljes hangulatot közvetít.

Példamondat(ok)

A püspök szent szertartás keretében új diakónusokat avatott fel, ezzel a szentségi rendteljesítés teljesedett ki. A hívők számára az úrvacsora a legmélyebb szakramentum, amelyben egyesülnek Krisztussal testében és vérében. Bár a civil házasság jogilag érvényes, számos hívő számára csak az egyházi szentség adja meg teljes értelmét és isteni kegyelmét az élet közös útjának.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: szentség (a leggyakoribb és legpontosabb magyar megfelelője a teológiai kontextusban), titok (ritka, főleg a görög `mysterion` fordításakor használt történelmi jelentésben), misztérium (szintén a görög eredetű szó fordításakor, de ritkábban a szentségre).
Antonímák: profán (szenttől, szent jellegtől mentes), szekuláris (világi, nem vallásos), szertartás (általánosabb fogalom, nem feltétlenül szentséget jelent), babona (irracionális hit, mely ellentétben áll a szentség teológiai alapozottságával).

Változatok és származékszavak

A szó alapformájából (`szakramentum`) származik a **szakramentális** melléknév, jelentése: ‘a szentségekhez kapcsolódó’, ‘azokkal együtt járó’ vagy ‘azokra emlékeztető, azokat előkészítő, de nem maga a szentség’ (pl. szenteltvíz, szentelt méz, gyertyák, imák – ezek szakramentális tárgyak/tevékenységek). A **szakramentális** használható a szentségek jellegére vagy jelentőségére utalva is. A szó nem alkot gyakoribb igét vagy másfajta főnevet a magyar nyelvben. A többes szám (`szakramentumok`) a szentségek összességére utal.

Multikulturális vonatkozás

A szakramentum fogalma és a neve közvetlenül a nyugati kereszténység (katolikus, protestáns) hagyományain keresztül terjedt el. A legtöbb európai nyelv a latin `sacramentum` szóból származtatja a megfelelőjét:
* Angol: `Sacrament` [ˈsækrəmənt]
* Német: `Sakrament` [zakʀaˈmɛnt]
* Francia: `Sacrement` [sakʀəmɑ̃]
* Olasz: `Sacramento` [sakraˈmento]
* Spanyol: `Sacramento` [sakɾaˈmento]
Jelentésük és teológiai tartalmuk nagymértékben megegyezik a magyarral, különösen a római katolikus egyházon belül. Az ortodox egyházak azonban a görög `mysterion` (μυστήριον) szót használják a szentségekre, hangsúlyozva ezzel titokzatos, isteni jellegüket. Az angol `sacrament` és a francia `sacrement` szavak néha tágabb, átvitt értelemben is előfordulnak a magyarban tapasztalttal megegyezően (pl. „the sacrament of marriage”), de ez sem a szakszerű használat. A protestáns felekezetekben a szentségek száma és értelmezése változó, ami a megfelelő szavak pontosabb értelmezését igényli adott kontextusban.

A szakramentum tehát nem csupán külső szertartás vagy szimbolikus cselekedet a keresztény hit szerint, hanem Isten jelenlétének és kegyelmének konkrét, történelmi és közösségi megnyilvánulása. Az egyes szentségek célja az ember életének különböző fordulópontjait és szükségleteit kísérni el az üdvösség felé irányuló úton, az egyén és az egyházközösség életét erősítve és megszentelve. A szentségi kegyelem fogalma kiemeli, hogy Isten a látható jelek és a beállított képletek által határozottan és biztosan adományozza megváltó szeretetét az embernek, feltéve, hogy az illető megfelelő készültséggel és nyitottsággal fogadja azt.

Az egyes szentségek mély teológiai jelentősége és az egymáshoz való viszonyuk bonyolult rendszert alkot, mely az egyháztan (ekklesziológia) és a krisztológia alapjaira épül. A szentségek érvényességének feltételei (például a megfelelő anyag és forma, a szentségadminisztráló szándéka) szigorúan meghatározottak a katolikus és ortodox egyházakban, jelezve a szentségek objektív hatékonyságának és az egyház által való továbbadásának fontosságát. A szentségek tanítása és gyakorlata tehát a keresztény hit életének központi eleme, mely összekapcsolja a látható és a láthatatlant, az istent és az embert, az egyént és a közösséget az üdvösség titkának szolgálatában.