Tabernákulum

A szó alakja

A szó alapalakja: Tabernákulum. Ez a szó a magyar egyházi és történelmi szövegekben, valamint a művészettörténeti szaknyelvben meghatározó szerepet játszik.

Kiejtés

A szó kiejtése nemzetközi fonetikai átírásban: /ˈtɒbɛrnaːkulum/. Magyar hangzás szerinti közelítése: tá-ber-ná-ku-lum, a hangsúly az első szótagon van.

Eredet / etimológia

A tabernákulum szó közvetlenül a latin tabernaculum szóból származik, amelynek alapjelentése ’sátor’, ’kunyhó’, ’lakóhely’. A latin szó maga a taberna (’kunyhó’, ’bódé’, ’bolt’) kicsinyítőképzős származéka (-culum). A latin kifejezést a Bibliában, különösen az Ószövetségben (a Vulgátában) használták a héber mishkán (’lakóhely’, ’sátor’) szó fordítására, amely Izrael népe számára az isteni jelenlét szimbolikus lakhelyét, az ún. Gyülekezeti sátrat (vagy Találkozás sátrát) jelentette a pusztai vándorlás idején. A keresztény liturgiába és ezáltal a magyar nyelvbe az egyházi latin közvetítésével került be, megtartva alapvető jelentését az isteni jelenléttel kapcsolatban.

Jelentése

A tabernákulum szónak a magyar nyelvben több, egymáshoz szorosan kapcsolódó jelentése létezik. Elsődleges és legelterjedtebb értelme a katolikus liturgiában a szentelt ostyákat (az Eucharisztiát, Jézus testét) őrző, általában az oltár közepén vagy mellette elhelyezett, zárt, gyakran díszes szentségtartó szekrényre vagy kamrára vonatkozik. Ez az a hely, ahol a mise után a fel nem használt szentelt ostyákat őrzik, és ezért a templom legszentebb pontjának számít, az isteni jelenlét fizikai szimbóluma. Második jelentése az Ószövetségre utal: ez a Gyülekezeti sátor (vagy Találkozás sátra), amelyet Mózes épített Isten utasítására, és amely Izrael népe vándorlása alatt a szent ereklyék (például a Frigyláda) és az istentisztelet helye volt; ez volt a későbbi jeruzsálemi templom előképe. Ritkábban, főleg művészettörténeti kontextusban, a szó használatos építészeti elemekre is, például díszes fülkékre vagy kis építményekre templomokban vagy középkori oltárok részeként.

Stílusérték és használat

A tabernákulum szó stílusértéke kifejezetten magas, formális, szaknyelvi, elsősorban az egyházi, teológiai, történelmi és művészettörténeti környezethez kötődik. Köznapi beszédben rendkívül ritkán fordul elő, kivéve a mélyen vallásos közösségek belsejében vagy a templomokban történő közvetlen utalásokat. Használata a katolikus egyház liturgikus gyakorlatának és tanításának leírásában alapvető, de az evangélikus vagy más protestáns felekezetek liturgiájában általában nem használják ugyanebben az értelmben (náluk inkább a szentségtartó kifejezés jellemző). Történelmi vagy művészettörténeti szövegekben az Ószövetségi sátor vagy bizonyos építészeti formák megnevezésére is alkalmazzák, ekkor szintén formális, szaknyelvi stílusjeggyel.

Példamondat(ok)

A mise után a pap gondosan elhelyezte a szentelt ostyákat a főoltár aranyozott tabernákulumába.
A Szentírás szerint a pusztában Mózes felépítette a tabernákulumot, ahol Isten népe imádkozhatott.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: szentségtartó (főleg a katolikus jelentésben, bár ez inkább a funkciót írja le, nem feltétlenül a teljes építményt vagy szekrényt), oltárszekrény (ritkább, szűkebb értelemben), szent sátor (az Ószövetségi jelentésben).
Antonímák: profán tér, világi hely, szentségtelen helyiség (konceptuális ellentétben a szent jellegével).

Változatok és származékszavak

A tabernákulum szó maga a főnév alapalakja. Származékai nemigen vannak a mindennapi nyelvben. Alkothatunk belőle melléknevet: tabernákulumi (pl. tabernákulumi ajtó, tabernákulumi díszítés), amely azonos jelentésű a tabernákulumhoz tartozó kifejezéssel. Igeragozási formája nincs, mivel főnév. Ragozása a normál magánhangzós főnevek mintája szerint történik (tabernákulumot, tabernákulumnak, tabernákulumban stb.).

Multikulturális vonatkozás

A tabernákulum szó közvetlenül a latin eredetű, és így a nyugati keresztény kultúrkör nyelveiben nagyon hasonló formában és jelentéskörben jelenik meg. Az angol tabernacle, a francia tabernacle, az olasz tabernacolo, a spanyol tabernáculo, a német Tabernakel és a lengyel tabernakulum mind a katolikus liturgiában ugyanarra a szentségtartó szekrényre utalnak, és ugyanúgy hivatkoznak az Ószövetségi sátorra is. A kiejtés természetesen nyelvenként eltérő. A jelentés konzisztenciája kiemelkedő a keresztény nyugati világban, bár a protestánság egyes ágaiban (főleg az evangélikusoknál) a szó használata a szentségtartóra korlátozottabb vagy más kifejezések előnyben részesítettek. Az ortodox egyházak hasonló funkciójú, de különböző formájú és nevezékű szentségtartókat használnak (pl. Artophorion).

A tabernákulum fogalma a katolikus hit és liturgia szívébe nyúlik, mint az Eucharisztiában jelenlévő Krisztus tartós lakóhelye. Több mint egy praktikus tárolóeszköz; mélyen szimbolikus jelentéssel bír. Anyagi formája – legyen az aranyozott, drágakövekkel ékesített szekrény vagy egy egyszerű fülke – az isteni szentség látható otthonát testesíti meg a templom térében. A hívők számára a tabernákulum előtti ima és leborulás különleges istentiszteleti aktus, a Szent Szín jelenlétének elismerése és tisztelete. Ezért helyezik a templom legkiemeltebb, legkönnyebben látható helyére, gyakran a szentély közepére, és ezért ég előtte folyamatosan a szentség lámpája, jelképezve Krisztus világosságát.

Az Ószövetségi tabernákulum, a vándorló Gyülekezeti sátor, a későbbi állandó jeruzsálemi templom előfutára volt. Nem csupán istentiszteleti hely, hanem kézzelfogható jele Isten ígéretének, hogy népe között lakozik. Kiváltságos találkozási pont volt Isten és embere között. Ez a történelmi előkép erősíti a keresztény templomban található tabernákulum jelentőségét, összekapcsolva az ószövetségi és újszövetségi megnyilatkozásokat. A tabernákulum tehát egyaránt jelképes és konkrét, történelmi és jelenvaló, közelebbről hozva a szentet a hívő közösséghez, miközben a transzcendens jelenlét rejtélyének mélységét is őrzi. Szerepe kiemelkedő nemcsak a vallásos gyakorlatban, hanem a keresztény ikonográfiában és szakrális építészet történetében is.