Egoizmus

Az egoizmus lényegi jellemzője az önérdek kizárólagossá tétele, amely gyakran a környezet figyelmen kívül hagyásához vezet. Ez a viselkedésforma nem csupán erkölcsi kérdést vet fel, hanem komplex társadalmi dinamikákat is meghatároz: az egyéni haszonmaximalizálás és a közjó közötti feszültség minden történelmi kor alapvető dilemma volt. Az ókori görög filozófusoktól (pl. Epikurosz) a modern pszichoanalízisig (Freud ösztönelmélete) folyamatosan újraértelmezik ennek a viselkedési minta jelentőségét.

Kulturális szempontból az egoizmus értelmezése koronként változott: míg a felvilágosodás korában (pl. Adam Smith) a társadalmi haszon forrásaként értékelték, a romantika korától (pl. Rousseau) erkölcsi degeneráció jelének tekintik. A modern társadalmak paradoxona, hogy egyrészt az egyén autonómiáját alapértéknek tartja, másrészt az ebből fakadó radikális egoizmust kollektív kárforrásnak ítéli. Ez a kettősség tükröződik a fogalom használatában is, ahol az önérvényesítés és az önzőség határvonala folyamatosan újrahúzódik.

A szó alakja

Egoizmus. A szó a magyar nyelvben főnévként funkcionál, és az önzés fogalmát testesíti meg, mint viselkedési mintát vagy életszemléletet.

Kiejtés

IPA: [ˈɛɡoizmuʃ]

Eredet / etimológia

A szó a latin ego („én”) szóból származik, amely a görög ἐγώ (egṓ) szón keresztül jutott a latinvég. A francia égoïsme közvetítésével került a magyar nyelvbe a 18. század végén, amikor a filozófiai diskurzusokban terjedt el az önérdek hangsúlyozása. Az eredeti latin kifejezés egoismus formában jelent meg német filozófiai szövegekben, majd adaptálódott magyarra.

Jelentése

Alapvetően az önzőség, az önmagunk érdekeinek minden más előtti helyezését jelöli. Pszichológiában az egészséges önérdek (pozitív egoizmus) és a kóros önközpontúság (negatív egoizmus) különböztethető meg. Köznyelvi használatban gyakran a mások figyelmen kívül hagyását, a kapzsiságot vagy erkölcsi érzéketlenséget takarja. Filozófiai kontextusban (pl. Max Stirner munkáiban) az individuális szabadság radikális formáját jelenti. Gazdasági szaknyelvben az önérdekre épülő döntéshozatalt írja le.

Stílusérték és használat

Semleges stílusú főnév, de negatív konnotációval rendelkezik a mindennapi kommunikációban. Formális szövegekben (filozófia, pszichológia) objektív fogalomként, köznyelvben viszont gyakran erkölcsi megvetést kifejező szitokszóként funkcionál. A közbeszédben túlzott gyakorisága miatt néha trivializálódik, így kerülni kellemes a szinonimák használatát árnyaltabb kifejezésérték érdekében.

Példamondat(ok)

A vezető egoizmusa annyira elvakította, hogy csapatának érdemeit is saját sikerének tulajdonította.
Bár az önfenntartás természetes ösztön, a kizárólagos anyagi haszonra irányuló egoizmus társadalmi széthúzást okoz.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: önzés, önközpontúság, haszonlesés, önimádat

Antonímák: önzetlenség, altruizmus, nagylelkűség, áldozatkészség

Változatok és származékszavak

Egoista: melléknév (pl. egoista viselkedés) vagy főnév (pl. ő egy egoista). Egoisztikus: hivatalosabb melléknévi forma, filozófiai szövegekben. Egoizál: ritka ige (önző módon cselekszik). Önegoizmus: erősített forma, az önzőség extrém fokát kifejező összetétel.

Multikulturális vonatkozás

Az angol egoism filozófiai kontextusban az „én” metafizikai jelentőségére utal (pl. Husserl), míg az egotism a beképzeltséget jelöli. Németül (Egoismus) gazdasági elméletekben pozitív konnotációval bír (piaci racionalitás). Az orosz эгоизм (egoyizm) erősen pejoratív, gyakran kapcsolódik az individualizmus elutasításához. Japánban (利己主義 rigoshugi) a kapitalizmus kritikájakor használatos.

Szóelválasztás	E-go-iz-mus
Ragozás	egoizmus → egoizmusa → egoizmusok → egoizmusuk