Humanizmus

A humanizmus fogalma gyakran összekeveredik a pusztán emberbaráti magatartást vagy a szekularizmust jelölő kifejezésekkel, holott lényegesen többet takar. Eredetileg a 14-15. századi reneszánsz Itáliában kialakult kulturális és filozófiai mozgalomra utal, amely az ókori görög és római irodalom, filozófia és művészetek újjáélesztésén, valamint az emberi képességek, értékek és méltóság hangsúlyozásán keresztül szállt szembe a középkori skolasztikus gondolkodással. A középkori teocentrikus világképpel szemben az embert, mint értelmes, alkotó és erkölcsi lényt helyezte a világ megértésének középpontjába.

Gyakori téves értelmezés, hogy a humanizmus szükségszerűen ateista vagy vallásellenes irányzat lenne. Bár számos jelentős humanista gondolkodó kritikusan állt a kor egyházi intézményeihez, maga a mozgalom sok esetben kereste a harmóniát a keresztény tanítások és az ókori bölcselet tanulságai között, kiemelve az egyéni erkölcsi felelősséget és a jótékony cselekedetek fontosságát. Egy másik elterjedt félreértés az, hogy a humanizmus kizárólag múltidéző klasszicizmus; valójában az emberi potenciálok és a kritikai gondolkodás hangsúlyozása időtlen, modern értelmezéseket is magába foglal.

A szó alakja

A szó alapszava: Humanizmus. Ez a főnév a magyar nyelvben nem ragozott, alaki változat nélküli, lexikai egységként funkcionál.

Kiejtés

IPA: [ˈhumɒnizmuʃ]

Magyarul közelítve: Hú-má-niz-mus

Eredet / etimológia

A „humanizmus” szó a német Humanismus szóból került át a magyar nyelvbe a 19. században. A német szó maga pedig a latin humanus melléknévből ered, amelynek jelentése „emberi”, „emberhez méltó”, „művelt”, „kultúrált”. A humanus a homo (ember) szóból származik. A képzős német alak (Human-ismus) egy mozgalom, irányzat vagy ideológia megnevezésére szolgál, és ezt a jelentést őrizte meg a magyar átvétel is. A szó tehát az emberi létre, minőségre és értékekre utaló latin gyökerekből nőtte ki magát a modern európai nyelvekbe.

Jelentése

1. Történelmi-filozófiai jelentés: A reneszánsz korban kialakult, majd a felvilágosodásig és tovább is ható kulturális és szellemi mozgalom, amely az ókori görög-római klasszikusok tanulmányozásán, az emberi értelem és alkotóképesség dicsőítésén, az egyéni fejlődés és erkölcsi tökéletesedés eszményén, valamint a világi tudás előtérbe helyezésén alapult. A középkori iskolai oktatás (scholae) helyett a humán tudományokat (studia humanitatis: retorika, grammatika, költészet, történelem, erkölcsfilozófia) hangsúlyozta.
2. Általánosabb filozófiai jelentés: Az emberiség közös értékeire, méltóságára, képességeire és a racionalitásra épülő világnézet, amely az emberi boldogulást és fejlődést tekinti az etika és a társadalomszervezés legfőbb céljának, gyakran a vallásos dogmáktól függetlenül. Ez magában foglalja az emberi jogok elismerését, a toleranciát, a szabad gondolkodást és a tudományos megismerés fontosságát.
3. Pedagógiai jelentés: Az oktatásban az a szemlélet, amely az egyén teljes személyiségének harmonikus fejlesztését, nem csupán szakmai ismeretek elsajátítását tekinti célul, figyelemmel az erkölcsi, esztétikai és szellemi értékekre.
4. Kollokviális jelentés: Olyan magatartás vagy szemlélet, amely az emberiséget, az együttérzést, a kedvességet és a mások tiszteletét helyezi előtérbe (pl. „A vezetésében nagy hangsúlyt fektet a humanizmusra”).

Stílusérték és használat

A „humanizmus” szó elsősorban formális, tudományos, filozófiai, pedagógiai és kulturális diskurzusokban használatos. Közép- vagy magas stílusú szónak számít. Tipikus kontextusai közé tartoznak a történelmi munkák, a filozófiai és pedagógiai tanulmányok, az irodalomkritika, valamint a társadalmi viták az emberi értékekről. A köznyelvben ritkábban használatos, és ha mégis, gyakran valamelyest eltérő, a fenti negyedik pontban leírt, tágabb értelemben. A szó használata általában komoly, elmélyült témákkal jár együtt.

Példamondat(ok)

Erasmus rotterdami művei a reneszánsz humanizmus egyik csúcspontját jelentik, hangsúlyozva a békés együttélés és a keresztény erkölcs fontosságát.

Az iskola új tanterve azzal a céllal került kidolgozásra, hogy a szakmai képzés mellett erőteljesebben jelenjen meg a nevelés humanizmusa, elősegítve a diákok széles körű szellemi fejlődését és értékrendjének kialakulását.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: emberközpontúság, emberbarátság, emberség, antropocentrizmus (bár ez utóbbi inkább a világkép középpontjába állított embert jelöli filozófiai értelemben, nem feltétlenül az erkölcsi értékrendet).

Antonímák: antihumanizmus, emberellenesség, miszantrópia, kegyetlenség, brutalitás, dehumanizáció.

Változatok és származékszavak

humanista (főnév): A humanizmus híve, követője, gyakorlója; különösen a reneszánsz korbeli tudós vagy író, aki az ókori klasszikusokat tanulmányozta és terjesztette (pl. „Petrarca a korai humanisták egyike volt”).
humanista (melléknév): A humanizmushoz kapcsolódó, azzal jellemezhető (pl. „humanista pedagógia”, „humanista világnézet”).
humanisztikus (melléknév): A humanizmussal rokon, annak szellemében való, humanizmusra jellemző (gyakran a „humanista” melléknévvel közel azonos jelentésben használatos, pl. „humanisztikus értékek”).
humanizál (ige): Emberibbé tesz, emberi méltósághoz méltóvá tesz; emberközpontúvá tesz (pl. „Az új rendszer célja a munkahely humanizálása.”).
humanizálódik (ige): Emberibbé válik (pl. „A technológia fejlődésével párhuzamosan a társadalom is humanizálódott.”).
humanizáció (főnév): Az emberibbé válás, humanizálódás folyamata vagy eredménye.

Multikulturális vonatkozás

A szó szinte minden európai nyelvben megtalálható hasonló formában és jelentésben: angol humanism, német Humanismus, francia humanisme, olasz umanesimo, spanyol humanismo, orosz гуманизм (gumanizm). Az alapjelentés – az emberi méltóság, értékek és potenciál hangsúlyozása, gyakran az ókori klasszikusok tanulmányozásával összefüggésben – nagyrészt megegyezik. Az olasz umanesimo erősebben kötődik a reneszánsz kori olasz mozgalomhoz. Az angol humanism gyakrabban használatos a vallástól független etikai irányzat megnevezésére is (szekuláris humanizmus). A német Humanismus különösen erősen kapcsolódik a 18-19. századi német klasszika-filológia és filozófia (pl. Schiller, Goethe, Humboldt) hagyományaihoz. Az összes nyelvben a szó formális, intellektuális kontextusokat sugall.

Szóelválasztás	Hu-ma-niz-mus
Ragozás	Egyes szám: N: humanizmus T: humanizmust B: humanizmussal R: humanizmusért M: humanizmusba E: humanizmusból -: humanizmuson F: humanizmusra -: humanizmusról -: humanizmushoz -: humanizmusból -: humanizmusig Többes szám (ritkán használatos, inkább absztrakt): N: humanizmusok T: humanizmusokat B: humanizmusokkal stb. (a többi eset a többes szám -ok végződésének szabályai szerint)

A humanizmus lényegi tartalma az ember mint gondolkodó, alkotó és erkölcsi lény méltóságának és értékének elismerésében, valamint az ő fejlődésének lehetőségében való hitben rejlik. Ez a hit nem pusztán elvont filozófia, hanem gyakorlati elköteleződés is: a tudás iránti vágy, a kritikai gondolkodás, a szólásszabadság, a tolerancia, a méltányosság és a másik ember iránti tisztelet felé. A humanizmus azt hangsúlyozza, hogy az ember képes és felelős saját sorsának alakításáért, és hogy a legnemesebb emberi törekvések a tudás, a szépség és az erkölcsi jóság irányában mutatkoznak meg.

Bár történelmi gyökerei az ókor klasszikus kultúrájának újjászületéséig nyúlnak vissza, a humanizmus alapvető elvei – mint az emberi jogok, az egyéni szabadság és felelősség, a tudományos ész, a művészetek értéke – továbbra is meghatározóak a modern demokratikus társadalmak értékrendjében. Nem egy merev dogmarendszer, hanem egy folyamatosan újraértelmeződő, az emberi tapasztalatokra és a kritikai reflexióra épülő hozzáállás a világhoz és az emberiséghez. A humanizmus tehát nemcsak a múlt egyik nagy szellemi mozgalma, hanem egy aktualitását soha nem vesztő, az emberi lét legjavát célzó világnézet és életfelfogás.