Infarktus

Az infarktus kifejezés a magyar köztudatban mélyen gyökerezik, elsősorban a szívrohammal való asszociáció révén, bár orvosi szempontból ennél lényegesen tágabb jelentéstartalommal bír. Történelmi és kulturális szempontból az infarktus gyakran kapcsolódik a modern, stresszes életmód kockázataihoz, és számos irodalmi mű, film vagy közbeszéd az élet megtörésének, a halál hirtelen közeledtének jelképeként használja. Ez az erős érzelmi töltés néha elhomályosítja a pontos orvosi definíciót.

Gyakori tévhit, hogy az infarktus kizárólag a szívet érinti. Bár a „szívinfarktus” a legismertebb és leggyakoribb forma, az agy (agyinfarktus = stroke), a tüdő (tüdőinfarktus), a bél (bélinfarktus) vagy akár a vesék (veseinfarktus) is károsodhatnak infarktus következtében, ha az adott szerv vérellátása hirtelen és súlyosan megszakad. Egy másik elterjedt félreértés, hogy az infarktus mindig fájdalommal jár, holott az ún. „némas infarktusok” tünetmentesen is lezajlhatnak.

A szó alakja

A szó alap- vagy szótári alakja: Infarktus. Ez a főnév ragadó ragozási rendszerű, a magánhangzóra végződő főnevekhez hasonlóan változik.

Kiejtés

A szó kiejtése a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA) szerint: [ˈiɱfɒrtuʃ]

Magyar fonetikai leírásban: ínfártus (az első szótag rövid, zárt „i”, a második szótag hosszú, mély „á”, a harmadik szótag rövid „u” hanggal).

Eredet / etimológia

Az „infarktus” szó a német Infarkt szóból ered, amely viszont a latin infarctus (’bele-, betömött’) kifejezésből származik. Ez a latin szó az in- (’be-’) előtag és a farcire (’tömni, megtömni’) ige múlt idejű melléknévi igeneve (fartus) összetételéből keletkezett. Szó szerinti jelentése tehát „betömés”, ami kiválóan tükrözi az orvosi jelenség lényegét: az ér elzáródását és az ebből következő vérhiányos (ischaemiás) szövetelhalást. A szó a német orvosi nyelvből került át a magyar orvosi, majd a köznyelvi szókincsbe a 19-20. század fordulóján.

Jelentése

Az infarktus elsődleges és szigorú orvosi jelentése egy szerv vagy szövet azon kóros állapota, amelyet a szövethoz vezető artériás ér hirtelen elzáródása okoz, és amely az érintett terület vérhiányából (ischaemiából) fakadó szövetelhalással (necrosis) jár. Ez a definíció különféle szervekre vonatkozhat. A köznyelvben azonban az „infarktus” szó szinte kizárólag a szívizominfarktust (myocardialis infarctus) jelenti, azaz a szívizom elhalását egy koszorúsér-elzáródás következtében. Figyelemre méltó, hogy a magyar nyelvben a szó nem, vagy csak nagyon ritkán és erőltetett módon, használatos átvitt értelemben (pl. „üzleti infarktus”), ellentétben például az angol nyelvvel, ahol az „infarction” szó mögött is állhat ilyen jellegű használat. A szakszóhasználatban mindig konkrétan meg kell határozni az érintett szervet (pl. myocardialis infarctus, cerebri infarctus).

Stílusérték és használat

Az „infarktus” szó elsődlegesen orvosi szaknyelvi terminus, így ebben a kontextusban semleges stílusértékű és formális. A köznyelvben is gyakran használatos, de itt is megőrzi komoly, súlyos jellegét, mivel súlyos, életveszélyes állapotra utal. Köznyelvi használata általában formálisabb, drámaibb hangvételű, bár előfordul hiperbolikus (túlozó) értelemben is az erős megdöbbenés, sokkoltság kifejezésére (pl. „Majd infarktust kaptam a meglepetéstől!”). Mindazonáltal, a mindennapi beszédben a „szívroham” vagy „szívinfarktus” kifejezések gyakoribbak.

Példamondat(ok)

A kórházban diagnosztizálták nála a heveny elülső fali szívizominfarktust, amelyet azonnali beavatkozás követett.

Amikor meghallotta a hírt, azt mondta, majdnem infarktust kapott a meglepetéstől és a nagy örömtől.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: szívroham (főként szívizominfarktusra, bár orvosilag nem pontos szinonima), szívinfarktus, myocardialis infarctus (orvosi), szövetelhalás, nekrózis (általánosabb kifejezés, nem specifikusan infarktusra).

Antonímák: Kifejezett antonima nincs, mivel az infarktus egy konkrét kóros esemény. Ellenpontozhatjuk a megfelelő keringés, az elegnés vérátáramlás vagy a szöveti oxigenellátás biztosítása fogalmakkal, mint az infarktust megelőző vagy kizáró állapotokkal.

Változatok és származékszavak

Az „infarktus” szóból származik a melléknévi alak, az infarktusos, amely két jelentéssel bír: 1. Infarktusban szenvedő vagy szenvedett személyre utal (pl. „infarktusos beteg”). 2. Az infarktus által érintett szövetre utal (pl. „infarktusos terület”). További származék a preinfarktus (infarktust közvetlenül megelőző, fenyegető állapot) és a postinfarktus (infarktust követő) szakszavak. A szó nem alkot igét vagy határozószót.

Multikulturális vonatkozás

Az „infarktus” szó számos nyelvben megtalálható, közvetlenül a latin gyökből vagy a német közvetítéssel. Az angol nyelvben az „infarction” a megfelelő orvosi terminus, jelentése azonos a magyarral (szövetelhalás vérhiány miatt), és használata is hasonló: meg kell határozni az érintett szervet (myocardial infarction, cerebral infarction). Az angolban azonban előfordul átvitt értelemben is (pl. „an infarction of common sense”). A német „Infarkt” szó szintén pontos orvosi megfelelő, és a köznyelvben is inkább a szívrohamra utal, mint az általánosabb jelentésre. Kiejtése [ɪnˈfarkt]. Az olasz „infarto” és a spanyol „infarto” szavak hasonlóképpen funkcionálnak, az olaszban például az „infarto miocardico” a szívroham. Az európai nyelvek többségében a szó konnotációja erősen negatív és súlyos betegséggel társul, hasonlóan a magyarhoz.

Szóelválasztás	in-fark-tus
Ragozás	ragadó ragozású főnév (mint a „tétel”): infarktust, infarktussal, infarktusért, infarktusban, infarktusból, infarktushoz, infarktusig, infarktusként; Többes szám: infarktusok, infarktusokat, infarktusokkal stb.

Az infarktus lényege egy szerv vagy szövet egy részének keringési zavarból eredő elhalása. Ez az esemény általában egy artéria (verőér) akut elzáródásának következménye, legyen szó atherosclerotikus plakk letöréséről (trombus) vagy embóliáról (vérrög, levegőbuborék, zsírcsepp stb. elzárja az éret). Az elzáródás helyénél és lefelé a véráramlás leáll vagy drasztikusan csökken, ami oxigén- és tápanyaghiányt okoz a szövetben. Ha ez a hiány elég súlyos és tartós, a sejtek képtelenek működni és elhalnak – ez a szövetelhalás, az infarktus magja. A károsodás mértéke függ az elzáródott ér méretétől, a kollaterális (pótlólagos) keringés minőségétől és az esemény időtartamától.

Míg a köznyelvi használat a szív izomzatának károsodására összpontosít, az orvosi gyakorlatban az infarktus fogalma lényegesen szélesebb. Az agyban (stroke ischaemiás formája), a tüdőben (tüdőembólia súlyos következményeként), a belekben (mesenterialis ischaemia) vagy a vesékben is kialakulhat infarktus, mindegyik sajátos tünetekkel és következményekkel jár. Ez a szélesebb értelmezés hangsúlyozza, hogy az infarktus alapvetően egy keringési katasztrófa következménye, amely bármelyik életfontosságú szervet súlyosan károsíthatja, nem csupán a szívet.