Konfliktus

A konfliktus fogalma az emberi társadalom szerves részét képezi, történelmi, filozófiai és irodalmi dimenziókban egyaránt jelentős súllyal bír. A filozófia területén Herakleitosz híres mondása, hogy a „háború mindennek apja és ura”, a konfliktust az univerzum alapvető mozgatórugójának tekinti, míg a politikai filozófiában Hobbes a „mindenki mindenki ellen” állapotát a természetes konfliktus radikális megnyilvánulásaként értelmezi. Irodalmilag a tragédiák központi motívuma, ahogyan Shakespeare drámáiban vagy Kosztolányi regényeiben a belső és külső konfliktusok hajtják előre a cselekményt. Történelmileg a XX. század világháborúi és hidegháborús konfrontációi mélyen beivódtak a kollektív tudatba, formálva a szó modern érzékeltetését.

Gyakori félreértés, hogy a konfliktust kizárólag negatív, elkerülendő jelenségként kezelik, holott számos szociológiai és pszichológiai elmélet hangsúlyozza konstruktív potenciálját. Az ún. „konfliktuskerülés” szindróma gyakran hozzájárul a problémák elmélyüléséhez, mivel a fel nem oldott feszültségek hosszú távon károsabbak lehetnek, mint a nyílt konfrontáció. Egy másik tévhit a kifejezés túlságos elvontságba való tolása: a köznyelv néha elmosódottan használja minden nézeteltérés helyett, noha a fogalom magában foglalja az érzelmi, anyagi vagy erőforrás-alapú ellentmondások konkrét megnyilvánulásait is, nem csupán elméleti nézetkülönbségeket.

A szó alakja

A szó alapalakja: konfliktus. Ez a főnév a magyar nyelvben ragozásra képes, többes száma „konfliktusok”, birtokos esetben pedig „konfliktusé” vagy „konfliktusoké” alakot ölt.

Kiejtés

Nemzetközi fonetikai átírás (IPA): [ˈkoɱfliktʊʃ]
Magyar fonetikai jelölés: **kon-flik-tus** (három szótag, hangsúly az első szótagon)

Eredet / etimológia

A szó a latin „conflictus” főnévből ered, melynek jelentése „ütközet” vagy „összecsapás”, magja a „confligere” igének, aminek szó szerinti értelme „összeütközni” (con- = együtt, fligere = ütni, csapkodni). A nemzetközi tudományos és diplomáciai diskurzuson keresztül került a magyar nyelvbe a 19. század végén, először a jogi és politikai szaknyelvben honosodott meg, majd vált általánossá. A német „Konflikt” és angol „conflict” szavak közvetítésével terjedt el Közép-Európában.

Jelentése

Formálisan a konfliktus két vagy több fél közötti ellentmondást, összeütközést vagy antagonisztikus helyzetet jelöl, ahol az érintettek céljai, érdekei vagy értékei egymásnak ellentmondanak. Szociológiai kontextusban a társadalmi csoportok közötti strukturális ellentétekre utal (pl. osztálykonfliktus). Pszichológiában a belső konfliktus a személyiség egymással versengő komponenseinek (pl. id-ego-szuperego) feszültségét írja le. Köznyelvi használatban gyakran szinonimaként funkcionál a „vita”, „nézeteltérés” vagy „személyes ellentét” kifejezésekkel, bár ezek általában kevésbé intenzívek. Katonai terminológiaban fegyveres összetűzést, míg nemzetközi jogban államok közötti jogvita állapotát jelöli.

Stílusérték és használat

Semleges stílusértékű szó, használható formális (tudományos, szakmai, médiai) és informális (köznapi, családi) kontextusban egyaránt. Formálisabb regiszterben előnyben részesítik a „vita” vagy „veszekedés” helyett, mivel tágabb spektrumú feszültséget és strukturáltabb ellentmondást fejez ki. Tipikus használati területei közé tartozik a politikai elemzés, pszichoterápia, munkahelyi kommunikáció („konfliktuskezelés”) és a történelmi leírások. Kollokációi: heves/elkerülhetetlen/megoldatlan konfliktus; konfliktusba keveredik; konfliktust szít/elold.

Példamondat(ok)

A cégvezetés meditációs tréningeket szervezett, hogy csökkentse a munkavállalók közötti feszült konfliktusokat a határidők nyomása miatt.
Az irodalomtörténészek szerint Ady Endre verseiben a város és a vidék értékrendjei közötti konfliktus metaforikusan jelenik meg az „új” és a „régi” ellentéteként.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák: összetűzés, ellentét, nézeteltérés, feszültség, viszály, antagonizmus, csatározás, perpatvar
Antonímák: egyetértés, harmónia, konszenzus, béke, egyensúly, kooperáció, megegyezés

Változatok és származékszavak

Konfliktusos (melléknév): konfliktust hordozó vagy kiváltó, pl. „konfliktusos helyzet”. Konfliktuskezelés (összetett főnév): konfliktusok megoldására irányuló stratégiák gyűjtőneve. Konfliktál (ige): ellentétbe kerül, ütközik valamivel, pl. „Az álláspontja konfliktál a cég etikai kódexével”. Konfliktushelyzet (összetett főnév): feszült, potenciálisan antagonistikus interakciós kontextus. Konfliktuskerülő (melléknév vagy főnév): aki/vami elkerüli a konfrontációt.

Multikulturális vonatkozás

Az angol „conflict” kiejtése [ˈkɒnflɪkt] jelentős eltérést mutat a magyartól, hangsúlytalan második szótaggal. Franciaul („conflit”) és olaszul („conflitto”) a szó nőnemű, németül („Konflikt”) és oroszul („конфликт”) hímnemű. Kínai nyelvterületen (冲突, chōngtū) erősebb fizikai konnotációval bír („ütközés”), míg a japán (紛争, funsō) inkább a „zavargást” vagy „pereskedést” hangsúlyozza. Az arab nyelvben (نزاع, niza’) gyakran társul etnikai vagy vallási tenszióval, az afrikai nyelvcsaládokban pedig többnyire közösségi mediációval oldják meg.

A konfliktus lényegi jellemzője, hogy dinamikus folyamatként, nem statikus állapotként manifesztálódik. Három alapvető fázisra bontható: prekonfliktusos feszültségfelhalmozódás, kritikus konfrontáció, valamint posztkonfliktusos helyzet rendezése vagy megfagyasztása. Ez a triád modell alkalmazható akár egy családi nézeteltérés, akár nemzetközi válság elemzésére. A folyamatban kulcsfontosságú az érintett felek konfliktuskezelési stratégiája, mely meghatározza, hogy a helyzet romboló eszkalációba torkollik-e, vagy konstruktív megoldás felé vezet.

Antropológiai megközelítésben a konfliktus a kulturális normaalkotás egyik motorja: az ütköző érdekek rendezésének folyamata hozza létre a társadalmi szerződések folyamatos újratervezését. Ezért tekinthető a társadalmi fejlődés katalizátorának is, amint azt Georg Simmel szociológus hangsúlyozta, aki a konfliktust a társadalmi differenciálódás szükséges elemének tartotta. Mindezek ellenére a kulturális kontextus erősen befolyásolja a megítélését: míg nyugati társadalmakban gyakran a „győztes-vesztes” paradigmában értelmezik, addig keleti hagyományokban (pl. buddhista vagy konfuciánus) inkább az egyensúly helyreállításának eszközeként konceptualizálják.