Kardinális

A „kardinális” szó a magyar nyelvben jelentésgazdag és több területet átfogó fogalom. Elsősorban a katolikus egyház hierarchiájának csúcsán álló, pápát választó méltóságot jelöli, ebben az értelmében gyakran találkozunk vele történelmi, egyháztörténeti vagy aktualitásokat feldolgozó szövegekben. Azonban jelentősége túlmutat a vallási körön, hiszen jelenti a fő-, alapvető-, legfontosabb fogalmát is, különösen filozófiai, etikai vagy matematikai kontextusokban. Gyakori félreértés, hogy összetévesztik a „kardinális” szót a „kardinális irányokkal” (észak, dél, kelet, nyugat), holott ez utóbbiak a latin „cardinalis” szó másik, földrajzi vonatkozásából (a forgástengelyekhez, „sarkokhoz” kapcsolódó) erednek, bár közös etimológiai gyökereik vannak.

A mindennapi nyelvhasználatban a „kardinális” főnévként (pl. egy bíboros) rendkívül formális hangvételű, míg melléknévként (pl. kardinális kérdés, kardinális hiba) köznapiabb, bár még mindig inkább írott nyelvjárásra vagy tudományos, szakmai megfogalmazásokra jellemző. Gyakori tévedés, hogy a melléknévi jelentésében túlzottan erős, abszolút jelentést tulajdonítanak neki, holott gyakran csak a „nagyon fontos” vagy „alapvető” szinonimájaként funkcionál, nem feltétlenül jelenti a „legfontosabbat” vagy az „elfogadhatatlant”. Történelmi szövegek olvasásakor fontos tisztában lenni azzal, hogy a bíborosi méltóság (kardinális) és a bíborosnak való kinevezés (kardinálissá kreálás) nem mindig esett egybe időben, ami néha zavart okoz.

A szó alakja

A szó alapszótári alakja: kardinális. Ez a forma lehet főnév (a katolikus egyház magas rangú papja) vagy melléknév (fő, alapvető). Például: „A kardinális fontos szerepet játszik a pápaválasztásban.”

Kiejtés

A szó magyar kiejtése a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA) szerint: [ˈkɒrdinaːliʃ]

Eredet / etimológia

A „kardinális” szó közvetlenül a latin cardinālis szóból ered, amelynek jelentése „fontos, fő, alapvető”, illetve eredetileg „a forgásponthoz (cardo) tartozó”. A latin cardo szó a forgástengelyt, csapot, tengelyt, vagy a város két főutcájának kereszteződését jelentette. A kifejezés először a Római Birodalomban jelent meg azokra a főpapokra, akik a római főtemplomok (a „tengelytemplomok”, tituli cardinales) vezetői voltak, és így a pápát választó testület, a Kollégium tagjai lettek. A latinból közvetlenül került át a magyar nyelvbe, valószínűleg az egyház és a tudományos nyelv közvetítésével, jelentésében megtartva mind az egyházi méltóság, mind az „alapvető” fogalmát. A melléknévi jelentés az alapjelentésből (a „tengelyhez kapcsolódó”, azaz „központi, fontos”) fejlődött ki.

Jelentése

A „kardinális” szónak a magyar nyelvben három fő jelentésköre van. Először, főnévként (többes számban: kardinálisok) a Római Katolikus Egyház legmagasabb rangú papjait jelöli, akik közvetlenül a pápa alatt állnak, a pápa tanácsadói, és akik a konklávén választják meg az új pápát. Másodszor, melléknévként (kardinális kérdés, kardinális hiba) azt jelenti: alapvető, legfontosabb, központi, elvi, döntő jelentőségű. Ez a jelentés kiterjed filozófiai, etikai, politikai, gazdasági stb. területekre (pl. kardinális erények, kardinális kérdés). Harmadszor, a matematikában és a halászatban a „kardinális szám” kifejezésben használatos, amely a halmazok elemszámának általánosítását, a számosság fogalmát jelöli (pl. megszámlálhatóan végtelen kardinális szám), illetve egy bizonyos pontyszerű hal köznévként is (a Apogon cardinalis tudományos nevű halfaj).

Stílusérték és használat

A „kardinális” szó stílusértéke jelentéstől függ. Főnévként (a bíboros) rendkívül formális, egyházi, történelmi vagy hivatalos kontextusokra jellemző. Ritkán használják hétköznapi beszédben, inkább írott szövegekben, hírekben vagy szakirodalomban találkozunk vele. Melléknévként (alapvető, fő) szintén inkább formálisabb, írott nyelvi regiszterbe tartozik, bár előfordul beszélt nyelvben is, amikor hangsúlyozni kívánják valaminek az alapvető fontosságát (pl. „ez egy kardinális kérdés”). Tudományos (különösen teológiai, filozófiai, matematikai) szövegekben gyakori és természetes. A köznapi beszédben azonban gyakran előnyben részesítik az egyszerűbb „alapvető”, „fő”, „legfontosabb” vagy „döntő” szavakat. A matematikai jelentés szigorúan szaknyelvi.

Példamondat(ok)

A pápaválasztó konklávén a világ minden tájáról összegyűlt kardinálisok titkos szavazással döntenek a katolikus egyház új vezetőjéről. Az etikai vitában a kardinális erények – a bölcsesség, a mértékletesség, a bátorság és az igazságosság – képezik az erkölcsi döntések alapköveit, nélkülük nem építhető fel igazán emberi társadalom.

Rokon és ellentétes értelmű szavak

Szinonimák (főnévként, bíboros): bíboros, egyházi herceg, konzisztóriumi atya (ritkábban). Szinonimák (melléknévként, alapvető): alapvető, fő, legfontosabb, központi, döntő, elvi, fundamentális, létfontosságú, meghatározó, sarkalatos.

Antonímák (melléknévként): mellékes, jelentéktelen, másodlagos, nem lényeges, perifériás, felszínes, elhanyagolható, nem alapvető, nem döntő.

Változatok és származékszavak

A „kardinális” szó önállóan használatos, és nincsenek igényes, szabályos magyar képzőkkel képzett származékai a mindennapi nyelvben. A főnév többes száma a **kardinálisok**. Melléknévi használatában ragozható: *kardinális* kérdés, a *kardinális* hibáról, *kardinális* fontosságú stb. A szó kapcsolódik a **kardinálissá kreálás** kifejezéshez, ami a pápától való bíborosi kinevezés hivatalos megnevezése. Ritkábban, főként történelmi szövegekben előfordulhat a **kardinális-nagykövet** összetétel is, ami a pápa és egy állam közti diplomáciai kapcsolat legmagasabb szintű képviselőjét jelölte. A matematikai kifejezés a **kardinális szám**.

Multikulturális vonatkozás

A „kardinális” szó latin eredetű, és számos európai nyelvbe hasonló formában és jelentésben került át. Az **angol** (cardinal), a **német** (Kardinal), a **francia** (cardinal), az **olasz** (cardinale) és a **spanyol** (cardenal) nyelvek mind megtartották az egyházi méltóság (a bíboros) és az „alapvető, fő” jelentéseket. Az angol nyelv kiemelkedően gyakran használja a „cardinal” melléknévet az „alapvető, legfontosabb” értelemben (pl. cardinal sin, cardinal rule, cardinal direction). A matematikai fogalom (cardinal number) is szinte minden európai nyelvben megegyezik a magyarban használttal. A kardinális irányok (észak, dél, kelet, nyugat) fogalma is széles körben elterjedt, és a „cardinal points” kifejezésen keresztül ugyanazon latin gyökből származik. Jelentésbeli különbség alig található, inkább a gyakoriság és a használati kontextusok térnek el egyes nyelvekben. A katolikus egyházon kívüli kultúrákban természetesen az egyházi jelentés háttérbe szorul, és csak a melléknévi jelentés marad meg.

Szóelválasztás	kar-di-ná-lis
Ragozás (főnév)	Egyes szám: kardinális (alanyeset), kardinálisnak (részes eset), kardinálissal (eszközhatározó eset); Többes szám: kardinálisok (alanyeset), kardinálisoknak (részes eset), kardinálisokkal (eszközhatározó eset)

A „kardinális” szó, mint fogalom, lényegében a központi jelentőség, az alapozó szerep és a legmagasabb rang eszméjét testesíti meg, függetlenül attól, hogy egy egyházi hierarchiáról, egy matematikai absztrakcióról vagy egy elvi kérdésről van szó. Eredetileg a világ fizikai „tengelyeihez” (a cardo) kötődött, majd átvitt értelemben az egyház és a gondolkodás struktúrájának „tengelyévé” vált. Ez a kettősség teszi különösen érdekessé: egyrészt egy nagyon konkrét, történelmi hátterű intézményt (a bíborosi kollégiumot) nevez meg, másrészt pedig absztrakt filozófiai, etikai és matematikai alapfogalmak kifejezésére szolgál.

Használatában a szó súlyt és véglegességet közvetít. Amikor valamit „kardinális hibának” nevezünk, nem csupán egy kellemetlen tévedésre utalunk, hanem egy olyan alapvető, elvi jellegű, a további építkezést ellehetetlenítő vagy súlyosan veszélyeztető tévedésre. Hasonlóképpen, a „kardinális kérdés” nem valamely mellékes probléma, hanem az adott helyzet legmeghatározóbb, legfontosabb tényezője, amely köré a többi kérdés szerveződik. Így a „kardinális” mindig valaminek a csúcspontjára, középpontjára, vagy alapkövére hívja fel a figyelmet, megkülönböztető erejével és formális hangvételével kiemelve azt a beszéd- vagy szövegkörnyezetből.